Nincs könnyű dolga annak, aki most szerezne jogosítványt és összehasonlítaná az árakat: a legtöbb iskola ugyanis másként bontja le (ha egyáltalán lebontja) a teljes tanfolyam díját, miközben az árazás jelentősen eltér.

Maguk az árak sem feltétlenül segítik az eligazodást, ugyanis van, ahol minimum árat tüntetnek fel, vagy egy bizonyos autótípusra írják ki a díjakat, de egy másik modell/oktató árai ettől különbözhetnek. Bizonyos iskolák ugyanis magasabb elméleti tanfolyam árat írnak ki, és alacsonyabb óradíjat, ám a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy a végösszeg kevesebb lenne, vagy, hogy az oktató kevesebbet kapna - olvasható a portálon.

Az oktatók óradíjak esetén egy gyakorlati óra ma átlagosan/legalább 7 ezer- 7500 forint a fővárosban, ami a kötelező 30 óraszámmal felszorozva 210 ezer-225 ezer forint.

Ez rendszerint kevés a sikeres vizsgához, vagy a hatóságilag előírt minimum 580 km teljesítéséhez. Az sem mindegy, hogy a kötelező órákon túl hány plusz órát kell vennie a tanulónak, s azok mibe kerülnek. A kötelező gyakorlati óraszám (30 óra) felett rendszerint 10-20 órára van még szükség, mire egy tanuló teljesíti a szintén előírt minimum 580 km-t. Vagyis átlagosan 40-50 órával érdemes számolni, így a gyakorlati órák díja 280 ezer - 385 ezer forint is lehet, vagy ennél magasabb.

Mennyi idő kell a jogosítvány megszerzéséhez 2022-ben?

A jogszabály-módosítások előtt viszonylag egyértelmű volt a válasz; durván 2-3 hónap alatt. Mára azonban legalább 4-5 hónap, mire a tanuló megszerzi a papírt.

A koronavírus miatt tavaly tavasszal az iskolák jelentős része kénytelen volt bezárni, s amikor újranyitottak, megrohamozták őket a jelentkezők. Volt olyan, aki még februárban jelentkezett és nyár végén tudta a gyakorlati képzést megkezdeni. Országos szinten kevés az oktató, elöregedett a szakma. Az utánpótlás is akadozik: több év kihagyás után tavaly nyáron indult először oktatóképzés a Közlekedéstudományi Intézet szervezésében. 

Felár fizetéséért aki szeretne, gyorsítva is hozzájuthat a jogosítványhoz. Ennek az opciónak a gyakran két hónapos várakozási idő ismeretében van létjogosultsága és keresik is. Egy 6000 forintos tanóra gyorsított képzés keretében 8000-8500 forint. 

A fentiek alapján a legolcsóbb jogosítványok 210 ezer forint közül mozognak, ha a tanuló nem haladja meg a kötelező óraszámot, hagyományos váltójú (sokszor régebbi évjáratú) autót vezet és hajlandó várni. A reálisabb forgatókönyv szerint hasonló feltételekkel, pótórákat is igénybe véve és elsőre nem feltétlenül sikeres vizsgával 280-330 ezer forint körüli ár jön ki.

Gyorsított tanfolyammal és pótórákkal akár félmillió forintba is kerülhet a jogosítvány, de normál tempóban is érdemes legalább 350 ezer forinttal, és minimum 3-4 hónappal számolnia annak, aki vezetői engedélyt szeretne idén - írja a Növekedés.hu.