A pandémia megjelenése sokak számára egyetlen munkavégzési modellt tett lehetővé: a home office-t. Az Epson nemrégiben végzett kutatása szerint az európai munkaerő 45 százaléka azonban úgy véli, ha továbbra is távmunkában kell dolgoznia, csökkenni fog a motivációja. Közel kétharmaduk nehezen viseli a másokkal való interakció hiányát, több mint kétötödüknek pedig csökken a motivációja, ha nem állnak rendelkezésére megfelelő technológiák és eszközök.

A rugalmas keretek népszerűsége okán így sok munkáltató a vegyes munkavégzés lehetőségét fontolgatja. Ez a modell lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy eldöntsék, hogyan és mikor dolgozzanak. Az Epson kutatása szerint a megkérdezettek közel kétharmada szeretne élni ezzel az opcióval a járvány után, melyet a hazai nagyvállalatok hr-vezetői is alátámasztottak saját felméréseikre és tapasztalataikra hivatkozva.

QP | Quality Placement

A Lufthansa Systems Hungária hr-igazgatója, Turcsikné Gáspár Georgina szerint it-területen a járványhelyzet előtt sem volt ismeretlen a bizonyos szintű otthoni munkavégzés a munkakörök jellegéből fakadóan. „Felkészülten és tapasztaltan tudtunk teljes home office-ra váltani. A rugalmas munkaidő nálunk szintén jellemző volt előtte és most is, ami tapasztalataink szerint rengeteget számít az egészséges munka-magánélet egyensúly fenntartásában” – mondja a szakértő.

Felmérésük szerint a munkavállalóik kétharmada szereti az otthoni munkavégzést és hatékonyan működik ebben a felállásban, ugyanakkor elengedhetetlennek tartják, hogy offline is kapcsolódjanak, ezért hosszú távon hibrid megoldásban gondolkodnak.

Fekete Balázs, az Alteo hr-igazgatója szerint a családhoz való alkalmazkodás vagy a nem megfelelő otthoni körülmények miatt az irodahasználat sokszor már inkább lehetőség, mintsem kényszer. „A rugalmasság már korábban is egyértelmű igényként jelent meg¬: tudjam élni a magánéletem, cserébe akár munkaidőn kívül is dolgozom. Annak érdekében, hogy a vegyes munkamodell hosszú távon is sikeres legyen, figyelembe kell vennünk az egyéni szempontokat, és biztosítanunk kell a munkavégzés helyének és idejének szabad megválasztását” – mondja a szakértő.

Németh Zsófia, a Roche Magyarország hr-igazgatója szerint az egész pandémiás időszak annak is a tesztje, hogy mennyire erős a bizalom a szervezeten belül. „Ha szoros a bizalmi viszony a kollégák, csapatvezetők és csapattagok között, nagyon hatékonyan tud működni a hibrid, rugalmas munkavégzés minden érintett számára, hiszen az esetleg adódó nehézségeket tudatosan oldják meg” – mondja a szakértő. A Roche-nál az a cél, hogy csökkentsék a meetingek számát, legyenek sokkal tudatosabbak abban, mikor és milyen céllal hívnak össze megbeszéléseket, és minél intenzívebben használják a digitális megoldásokat. A cég pont a pandémia alatt váltott székhelyet, új irodájukat pedig már az átalakuló igényeknek megfelelően tervezték meg. „Tevékenységalapú munkaterületeket alakítottunk ki, van lehetőségünk elvonulni, ugyanakkor az eddiginél jobb közösségi tereket hoztunk létre, ahol kötetlenül találkozhatnak a kollégák.”