Rövid sajtótájékoztatóján Weber (képünkön) azzal indokolta döntését, hogy nem látott kompromisszumkészséget Orbán Viktor kormányfő részéről a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezeteket érintő új törvények ügyében, de hozzátette, fenn akarja tartani hídépítő szerepét és folytatni kívánják a dialógust.

Őszinte, nyílt megbeszélést folytattak a zárt ajtók mögött tartott ülésen Weber beszámolója szerint. Azt beszélték át nagyon alaposan, hogy elérték-e már azt a szintet a jogállamiságon esett csorbák Magyarországon, amelyek a hetes cikk szövegének megfelelő, "rendszerszintű" veszélyt jelentik. Nem tudtak erről megegyezni - idézi az Index.hu.

QP | Quality Placement

A Sargentini-jelentés jóváhagyásának esélyeiről Weber nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

Az elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani, a jóváhagyáshoz azonban elengedhetetlen a Fideszt is soraiban tudó EPP legalább részleges támogatása.

A fotó forrása: Emmanuel Dunand/AFP.