A járvány első és második hullámában az egészségügyi dolgozók rendkívül sok tapasztalatot szereztek a védekezésben is, sokkal felkészültebbek, mint tavasszal, és a munkavállalók visszajelzései alapján a Covid-pozitív egészségügyi dolgozók többsége nem a kórházakban fertőződik meg, hanem családi, baráti körben - közölte az Emmi az ATV-vel.

Az EMMI hangsúlyozta: a tervezett beavatkozások elhalasztásáról szóló miniszteri utasítás azt a célt szolgálja, hogy az így felszabaduló intenzív orvosok és szakápolók a Covid-betegek gyógyításában vehessenek részt, és velük együtt a legrosszabb forgatókönyv esetén is van elegendő szakember.

Egye több dolgozó mer beszélni

Ha a fertőzések számának emelkedésével újabb és újabb, eredetileg nem erre a célra szánt osztályokat, épületeket, alapvetően nem erre képzett személyzetet kell bevonni a növekvő számú betegek ellátásába, akkor a gyógyítás minősége, az újabb betegek gyógyulási esélyei folyamatosan csökkennek - állapította meg a járványkezelésben dolgozó orvosok visszajelzései alapján a Magyar Orvosi Kamara (MOK).


A tavaszihoz képest megsokszorozódott a fertőzött betegek száma, és ezt sem eszközzel, sem pedig humánerőforrással nem bírják követni, vagy csak nagyon megfeszítve - osztották meg tapasztalataikat egészségügyi dolgozók egy online szakmai fórumon szerdán, amiről a 24.hu adott hírt. Egy észak-magyarországi kórház orvosa arról számolt be, eddig még soha nem élte át azt az aggódást, hogy vajon lesz-e elég utánpótlás és ágy. "Nem lehet utolérni magunkat, csak szaladunk előre" - mondta az orvos.