Jelenleg egy középiskolai tanár bruttó bére 454 598 forint, egy általános iskolai pedagógus pedig bruttó 390 952 forintot keres. A Pulzus kutató segítségével a Napi.hu arra volt kíváncsi, hogy a felnőtt lakosság mekkora béremelést tart indokoltnak egy középiskola tanár esetében. A pedagógus szakszervezetek szerint, ha nem emelkednek a tanárbérek és nyáron elfogadják a státusztörvényt tanárok ezrei hagyják el a közoktatást.

Nagy a fluktuáció

Tizenhét budapesti tanár döntött úgy a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, hogy otthagyja állását, ezt egy Facebook posztban jelentették be. A pedagógusok között vannak, akiket kirúgtak, vannak, akik maguk döntöttek a távozás mellett.

A rendhagyó tablókép alá azt írták:

Te tetted ezt, király!

 

Mindeközben a Madách Imre Gimnázium is a Facebookon keres angol, spanyol, matematika–informatika, történelem–magyar és testnevelés szakos tanárt a szeptemberben induló tanévre. Az álláshirdetés szerint a szülők hozzájárulásával az iskolai alapítvány fizeti a gimnáziumban zajló tehetséggondozást, a szakköröket és a szabadidős programokat. Mivel erre az állam nem ad pénzt, de pluszmunkákkal a tanárok a nettó fizetésüket akár 25-50 ezer forinttal is megemelhetik.

Még nyáron rábólinthatnak a státusztörvényre

Ahogy arról már többször írtunk, a közoktatás a státusztörvény körüli vitáktól hangos, ez a jogszabály határozza meg a pedagógusok új életpályáját.

A Pulzus által készített kutatásban a válaszadók többsége, 55 százaléka nő volt, 45 százaléka pedig férfi és jellemzően városban élt. Inkább a 18 és 59 év közöttiek válaszoltak, a hatvan év felettiek válaszai 29 százalékot tettek ki. A Pulzus felmérésében résztvevők többsége alap és középfokú végzettséggel rendelkezett, és csak ötödüknek (18 százalék) volt felsőfokú végzettsége, diplomája.

A többség jelentős béremelést adna

A friss kutatás adatai szerint a megkérdezettek 25 százaléka 10 és 30 százalékkal emelné a pedagógusok bérét, 27 százalék pedig 30 és 50 százalékkal magasabb fizetést adna gyermeke tanárának. Valamivel több, mint minden tizedik válaszadó 50 és 80 százalékos béremelést tartana indokoltnak. A válaszadók másik tizede pedig 80 és 100 százalékkal emelné meg a középiskolában tanító pedagógusok bérét.

Hét százalék mondta azt, hogy egy fillérrel se adna több pénzt gyermeke tanárának.

 

Kép: Pulzus

A 40 év körüli szülők, a 60 éves vagy idősebb nagyszülők és jellemzően a férfiak voltak nagyvonalúbbak a pedagógusok fizetésemelésének tekintetében. A válaszadó férfiak harmada 30 és 50 százalékkal emelné meg a középiskolai tanárok fizetését, míg a nőknek csak az ötöde ért egyet az utóbbi emeléssel.

 

Kép: Pulzus

Magasabb kategóriában a 80 és 100 százalékos fizetésemelésre is a férfiak voksoltak többen, és majdnem fej-fej mellett van a nők és férfiak véleménye arról, hogy 10 és 30 vagy 50 és 80 százalékkal több fizetést érdemelnének a gimnáziumban tanító pedagógusok.

Lesz-e milliós tanárbér?

A kormány tervei szerint 2027-re egy kezdő pedagógus bruttó bére elérheti a bruttó 800 ezer forintot is, és két évre rá a bruttó egymillió forint sem kizárt – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter többször is elmondta a kormányinfón. És azt is mindig hozzáteszi, mivel Magyarországra nem jönnek jelenleg uniós források, ezért egy nagyobb mértékű pedagógus béremelés az európai uniós pénzek megérkezésétől függ.

Egyelőre nincs megállapodás a pedagógus szakszervezetek és az oktatási kormányzat között a státusztörvényről vagy ahogy a pedagógusok nevezik a bosszútörvényről, ám Gulyás Gergely szerint nyáron biztosan szavaznak róla a parlamentben legkésőbb július 7-ig.

A pedagógusok érdekeit képviselő szakszervezetek szerint ilyen infláció mellett – januárban a KSH adatai szerint 25,7 százalékra ugrott a drágulás – jóval magasabb fizetést kellene elérni, mint amit előre prognosztizált a kormány. A szakszervezetek továbbra is azt mondják, nem uniós pénzből kellene az ágazat fizetésemelését biztosítani.

A Pulzus kutató korcsoportok szerint is megkérdezte, hogy a fiatalok és a 60 év felettiek mennyivel több pénzt adnának gyerekeik, unokáik tanárainak.

Korosztályok szerint a 60 év körüliek közel 60 százaléka 10 és 50 százalék közötti béremelést adna unokája pedagógusának.

A 18 és 39 év közöttiek ettől kevesebbet, a 40 és 59 éves korcsoportba tartozók negyede 10 és 30 és szintén ugyanebbe a korcsoportba tartozók másik negyede pedig 30 és 50 százalékkal emelné meg a tanári fizetéseket a középiskolában. A magasabb 80 és 100 százalékos béremelést pedig a középkorúak valamivel több mint tizede tartana indokoltnak.

Kép: Pulzus

Jellemző, hogy a diplomások magasabb fizetésemelést adnának, mint az alap- vagy középfokú végzettséggel rendelkezők. A felsőfokú végzettségűek több mint fele 30 és 80 százalék közötti mértékben emelné meg a tanári fizetéseket. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők majdnem 60 százaléka 10 és 50 százalékos fizetésemelést adna gyermeke tanárának.

Lakóhely szerint a nettó 454 598 forintos tanári fizetéseket a Budapesten élők több mint fele 30 és 80 százalékkal emelné meg, a községben élőknek pedig csupán a harmada tartana indokoltnak ekkora béremelést.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét. A kutatást a Napi.hu kérésére végezték június 20-a és június 21-e között.

Egy korábbi cikkben foglalkoztunk az általános iskolai pedagógusok béremelésével. Abból az derült ki, a Pulzus felmérése szerint, hogy budapestiek és a férfiak szerint kellene jócskán, akár 50 és 100 százalék közötti összeggel is megemelni az általános iskolában tanító pedagógusok fizetését.

Hamarosan egy újabb cikkel is jövünk, abban az egyetemi oktatók fizetésemelésére kérdezett rá a Pulzus kutató.