A legutóbbi három év első feel jellemzően a járványos hónapokról szóltak a boltos világban (is), 2021-ben, de előtte 2020-ban is (márciustól, spájzolásokkal, korlátozásokkal, majd kétszer is boltzárakkal körítve).

Bár valamelyest javult a piac, egyes területek a legutóbbi hónapokban már elérik a járvány előtti szintet, azért a korábbi veszteségeket is le kellene dolgozni, azokat azonban a boltosok számottevő része görgeti maga előtt.

A legjellemzőbb áruterületeken ki is rajzolódik, hol voltak bukások. Az egyik piac, amit nem tépázott meg a járvány, a lakáshoz való tartozékok, felszerelések vásárlása - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Talán szokatlan lehet, de a vásárlók összelapátoltak mindent az építéshez, felújításhoz szükséges áruktól kezdve a stelázsi, hokedli cseréjén keresztül.

A járvány elején a spájzoláshoz hűtő, kenyérsütő is kellett, de a különféle támogatások révén gyarapodott a lakásfelújítás, lakásépítés terén is a boltos vásárlás. Fél év alatt 850 milliárdot el is költöttek minderre.

Lakberendezési piac
201920202021
bútor138150171
elektromos háztartási gép8593105
háztartási cikk545564
építőanyag332296335
barkács134157175
Forrás: KSH, első félév, milliárd forint, folyó ár, elektromos háztartási gép: tartós és kis együtt

Hát a ruházati piac viszont még egyáltalán még nem tért magához. Két év alatt ruhából 33, cipőből 11, second hand termékekből pedig 5 milliárd forint értékűvel kevesebb fogyott. A home office, a digitális tanrend és a bezártság viszont megtette a magáét a kütyük piacán.

A boltos világ legnagyobb szelete a napi cikkek piaca, 2021 első félévében el is költöttek a magyar fogyasztók élelmiszer féleségekre 2160 milliárd forintot - 2019 első felében ennek értéke 1890 milliárd volt -, amiben persze volt jó adag drágulás is. Sűrűn vásároltak a további különféle napi cikkeket árusító boltokban is, ahol a gyógyszerek, továbbá a tisztítószerek piaca nőtt, a testápolás, kozmetika eladás viszont nagyságrendjét tekintve alig. Valamelyest át is rendeződött beszerzések szerkezete, hiszen a home office-ban kevesebb kozmetika, de több testápolási cikk fogyott.