2023 első negyedévében összesen 2097 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 27 ember vesztette az életét, 176-an pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett.

Az áldozatok átlagéletkora 67 év, ebből is látszik, hogy a leggyakrabban idős emberek válnak a tüzek áldozatává. Ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni.

 

  • Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1541 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 4098 tűzoltójármű vonult.
  • A három hónap alatt összesen 24 ezer 418 négyzetméternyi épített terület égett le.
  • 282 otthon vált a tűz miatt lakhatatlanná vagy fűthetetlenné, emiatt 781 embernek kellett átmenetileg elköltöznie az első negyedévben.

 

A 2097 lakástűzből csupán 6 helyszínen volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni.

Honnan indultak ki a tüzek?

Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy

  • a legtöbb, az esetek 21 százaléka a kéményben keletkezett.
  • 14 százalékuk a konyhában,
  • 10 százalék a hálószobában,
  • 7 pedig a nappaliban.

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

Ezek voltak a legnagyobb és leghosszabb tűzesetek

A legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében.

A leghosszabb beavatkozás január 30-án volt, egy győri családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe. Ennél az esetnél ketten vesztették életüket. Két áldozatot követelt február 19-én egy szigetszentmiklósi, március 12-én egy dabasi és március 17-én egy tatabányai lakástűz is.

Az első negyedévben a katasztrófavédelem 87 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. 39 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. 106 épület oltásakor gázpalackok nehezítették az oltást.

Hogyan előzhető meg a lakástűz?

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is.

Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a plafonra.

Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. 82 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 3 ember pedig meghalt.

Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént.

A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni.

Legutóbb egy hatalmas hulladéktűzhöz siettek a tűzoltók március 28-án. 56 órába telt, mire sikerült megfékezniük a lángokat.