A teljes lakosság átoltottságát tekintve, amiben Máltával fej fej mellett sokáig toronymagasan az élen állt Magyarország, a középmezőnybe csúsztunk vissza - írja a 24.hu az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által vizsgált országok rangsorát böngészve. Július első hetében öt ország előzte meg Magyarországot, ám a múlt hét végére már kilenc olyan ország volt, ahol nagyobb arányban jutottak első oltáshoz az emberek

Magyarországon egy héttel ezelőtt a lakosság 67,35 százalékát oltották be, hét nap alatt ez mindössze fél százalékponttal lett több. A legjobb a helyzet Izlandon (89 százalékos átoltottság), de Belgiumban, Máltán és Hollandiában is tízből nyolc ember már kapott vakcinát, Finnországban a háromnegyedük, Dániában pedig tízből heten. Luxemburg és Írország 1-1 százalékponttal előz meg minket.

QP | Quality Placement

Kevéssel van lemaradva és az oltási tempót elnézve ezen a héten biztosan megelőz minket Ausztria, Németország, Franciaország, Portugália, illetve Ciprus, Svédország és Spanyolország is. Ha ez megtörténik, akkor már csak a tizenhetedikek leszünk az ECDC által vizsgált országok rangsorában, és utána kevés kell, hogy a legrosszabbul teljesítő utolsó harmadban találjuk magunkat.

Viszonylag jó a helyzet a legfiatalabbak körében. Magyarországon1,7 millió tizennyolc év alatti ifjú és gyermek van, közülük múlt július 4-éig 177 ezer jutott legalább az első oltáshoz (mindannyian Pfizert kaptak), ami tízszázalékos arány. A második helyen Olaszország áll, ahol 5,3 százalékos az átoltottság ebben a korcsoportban. A fiatalok 4-4 százaléka jutott már oltáshoz Belgiumban és Litvániában, miközben a sor végén található Bulgáriában (ahol egyébként is lassan halad az oltási program), illetve Spanyolországban csak minden ezredik.