A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai előrejelzésükben közölték, hogy a közép-kelet-európai régió egészében jórészt stagnálásra számítanak 2012-ben az idei évre várt 4,5 százalékos átlagos térségi növekedés után, ám ha a valutaunió rendezetlen körülmények közepette szétesik, és ezt bankválság követi Nyugat-Európában, az a felzárkózó európai gazdaságokban a 2008-2009-essel vetekedő mélységű recessziót okozhat.

A cég szakértői szerint a közép-kelet-európai térségben Csehország a legnyitottabb gazdaság, és így az elsők között érzi meg az eszkalálódó euróválság következményeit. A felülvizsgált adatok szerint a cseh hazai össztermék az idei harmadik negyedévben a másodikhoz mérve 0,1 százalékkal csökkent, ám az eddigi jelzőszámok a negyedik negyedévre még rosszabb teljesítményt valószínűsítenek, így Csehország lehet jó eséllyel az első térségbeli gazdaság, amelyik visszasüllyed a recesszióba - áll a Capital Economics elemzésében.

Recesszióra utalnak az adatok

A cég szerint ugyanakkor az eddigi adatok arra utalnak, hogy Csehországgal együtt a magyar gazdaság is már recesszióban lehet. A ház véleményének alátámasztására felidézte, hogy a magyar feldolgozóipar beszerzőmenedzser-indexe a múlt hónapban 2009 óta nem mért mélységbe süllyedt, a fogyasztói bizalom pedig "összeomlóban van ... ami nem jó jel a háztartási fogyasztás szempontjából".

A Capital Economics londoni elemzői keddi prognózisukban nem adtak számszerű becslést az általuk várt jövő évi magyar gazdasági teljesítményre, de korábbi előrejelzéseikben közölték, hogy 2012 egészére 1,5 százalékos GDP-visszaesésre számítanak Magyarországon.

Vannak más citybeli házak is, amelyek magyar GDP-csökkenést valószínűsítenek 2012-re, a jövő évi, egész éves magyarországi recesszió ugyanakkor nem konszenzusos előrejelzés Londonban.

A régió átalakulásának finanszírozására két évtizede létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legfrissebb átfogó előrejelzése a közép-európai és balti országcsoport egészében most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét a bank eggyel korábbi, júliusi negyedéves prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.

Magyarországnak az EBRD a jövő évre 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósolt az előző előrejelzésben szereplő 2,8 százalék helyett.

A UBS bankcsoport londoni befektetési és gazdaságelemző részlege legutóbbi prognózisában az általa eddig valószínűsített 0,2 százalékos növekedésről 0,7 százalékos visszaesésre módosította az euróövezeti gazdaság teljesítményére adott, 2012 egészére szóló becslését.

A vártnál jóval gyengébb

A ház londoni elemzői mindezek alapján azzal számolnak, hogy az európai felzárkózó térség is a vártnál jóval gyengébben teljesít jövőre. A cég új előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2012-ben stagnálni fog a UBS közgazdászai által eddig valószínűsített 0,5 százalékos növekedés helyett.

A BNP Paribas bankcsoport elemzőinek jelenleg érvényes előrejelzése szerint ugyanakkor a magyar GDP-érték az idén még 1,3 százalékkal növekszik, 2012 egészében azonban 0,9 százalékkal csökken.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni közgazdászainak új, felülvizsgált térségi prognózisa szerint az euróövezeti GDP-érték jövőre átlagosan 0,8 százalékkal csökken, és 2013-ban is csak 0,7 százalékkal emelkedik.

A GS londoni elemzői ennek megfelelően meredeken rontották a közép-európai térségre szóló előrejelzéseiket is, és közölték: Magyarországon az általuk eddig jósolt 1,1 százalékos GDP-növekedés helyett most már 0,5 százalékos gazdasági visszaesést várnak 2012-ben.

QP | Quality Placement