A portál szerint az országban naponta beadott vakcinák november 29-én  érték el a csúcspontot, azóta viszont csökken a naponta beadott oltások száma.

Akadnak olyanok is, akiknél viszont már majdnem fél év is eltelt a harmadik oltás óta. A negyedik oltás általános bevezetése azonban egyelőre nem indokolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint.

Jakab Ferenc virológus arról beszélt, hogy az első és a második oltás az alapozás. A harmadik oltás meg egy ismétlő, megerősítő oltás, ami nagyon megdobja és megerősíti a szervezet védekezési képességét a vírussal szemben.

Ennek gondos, precíz kidolgozása és analízise után tudjuk megmondani azt, hogy szükség van–e a negyedik oltásra

- tette hozzá.