Az alkotmányos előírást végrehajtható rendelkezésekre fordítja az új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény), amely részletesen szabályozza a rokontartási kötelezettségeket, nem is beszélve a szociális törvényről (1993. évi III. törvény), amelyek konkrét és súlyos kötelezettségeket ró rászoruló szüleikkel kapcsolatban a nagykorú gyermekekre - olvasható a nyugdijguru.hu blogbejegyzésében.

A Ptk. rokontartási szabályai szerint a tartási kötelezettség elsősorban a nagykorú gyermeket terheli a rászoruló szülőjével szemben. Nem csupán a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek köteles az eltartásra, hanem a mostoha- és nevelt gyermek is, ha őt a mostoha- vagy a nevelő szülő hosszabb ideig, ellenszolgáltatás nélkül nevelte.

QP | Quality Placement

A tartás mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a jogosult és a kötelezett megállapodása az irányadó. Megállapodás hiányában a jogosult a tartás bírósági meghatározását kérheti.

A bíróság a tartás mértékét a jogosult megélhetésének indokolt költségei és a kötelezett teljesítőképessége alapján határozza meg. Az idős kora, betegsége, fogyatékossága vagy más ok miatt gondozásra szoruló szülő tartásának kötelezettsége a gondozásának és ápolásának költségeire, valamint az azokkal kapcsolatos más szükséges szolgáltatásokra is kiterjed.

Csavartak még egyet rajta

Farkas szerint rendkívüli megterhelést jelenthet a gyermekekre (és az unokákra) az az előírás, hogy a velük szemben érvényesíthető összes tartási igény elérheti a jövedelmük felét. 2016. július 1-jétől a Ptk. kiegészült egy új rendelkezéssel, mely szerint aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett anélkül gondoskodik, hogy erre jogszabály vagy szerződés rendelkezése alapján köteles lenne, az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől. És ehhez nem kell a szülő hozzájárulása sem!

Ez az eljárásrend tovább szigorodott 2017. január 1-jétől, a szociális törvény új rendelkezésével, amely szerint ha tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén az ellátottnak van nagykorú, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke, a jövedelemhányad (jellemzően a nyugdíj 80 százaléka) és az intézményi térítési díj közötti különbözet megfizetésére az erre irányuló megállapodás alapján a gyermek köteles. Ha a gyerek megállapodás alapján nem hajlandó fizetni, akkor az intézmény saját jogon, a szülő egyetértése, sőt tudomása nélkül is beperelheti a gyermeket tartási kötelezettsége és képessége mértékével arányban állóan a díjkülönbözet megfizetése érdekében.

E rendelkezésekben szó sem esik a Ptk-ban szereplő azon rendelkezésről, amely az intézmény szerződéses vagy törvényi gondozási kötelezettségéről mint a szülőtartást korlátozó tényezőről tesz említést. Ez az a rendelkezés, amely szélesre tárhatja a kaput a szülőtartási perek előtt.

Nincs kizárva, hogy kiterjesztenék

Ennek alapján nem elképzelhetetlen, hogy a szociális szféra krónikus forráshiánya miatt a szülőtartás iránti intézményi perindítás nem csupán jog, hanem egyenesen kötelezettség lesz, amelyet a fenntartók előírnak az ellátó intézmények számára. (Persze csak a választások után...)

A Ptk. említett módosításának lényege a hivatalos értelmezés szerint az, hogy nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély, valamint az az intézmény is követelhet költségtérítést, aki a nagykorú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről.

Csakhogy a társadalombiztosítás éppen azért jött létre Magyarországon 1927-ben, hogy az idősek ellátásának terhét levegye az erre képtelenné vált családok válláról és társadalmasítsa az idősek eltartását az aktív korú dolgozókra és munkáltatóikra kirótt járulékfizetés révén - értékel a nyugdíjszakértő.

Az, aki képes rá és mégsem gondoskodik a szülőjéről, a hivatalos megítélés szerint hálátlan. Az, akinek van pénze és mégsem gondoskodik a szülőjéről, valójában a többi adófizetőt terheli. Ez a megállapítás súlyos tévedést tartalmaz, hiszen ha a gyermek fizeti a rá kirótt közterheket, köztük a nyugdíjjárulékot, munkáltatóként pedig fizeti a szociális hozzájárulási adót, akkor teljesíti a szülők eltartásának a társadalombiztosítás révén társadalmasított kötelezettségét és a legkevésbé sem terheli a többi adófizetőt.

Talán őszintébb lett volna bejelenteni, hogy nincs és nem is lesz pénz a szociális ellátórendszerben (mert helyette inkább vonzóbb és csillogóbb célokra költik a pénzt), így aztán valóban elsődlegesen a család feladata lesz a rászoruló idősek eltartása, ápolása, gondozása.

A családokat összeroppanthatja ez a kötelezettség

Farkas András emlékeztet, hogy 91 évvel ezelőtt a születéskor várható élettartam Magyarországon nem érte el az 50 évet, most a férfiak esetében 71, a nők esetében 78 év. Ma 100 termékeny korú magyar nőnek 148 gyermeke van a száz évvel ezelőtti 800-hoz képest. Így a sokkal hosszabb ideig élő szülők eltartásának terhe sokkal kevesebb gyermek között oszlik meg - akiket változatlanul terhel a társadalmasított közteherviselés és a saját kiskorú (vagy tanuló nagykorú) gyermekek eltartásának terhe is.

A társadalombiztosítás lényege, hogy az idősek és egyéb nagykorú rászorulók eltartásának terhe elsődlegesen nem a család, hanem a társadalom feladata. A szülőtartás felturbósítása és a család felelősségének túlhangsúlyozása ezért nincs összhangban a társadalombiztosítás alapelveivel.