A Járási Egészségügyi Központok létrehozásáról Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Mandinernek adott interjúban és bő egy hete egy konferencián is beszélt. A kisvárosi kórházakat a tervek szerint járási egészségközpontokká fejlesztenék, ahol nincs kórház, ott a szakrendelőket alakítanák át - hangzott el az RTL Híradóban.

Takács szerint a szakrendelések mellett ezekbe a központokba kerülne a háziorvosi ügyelet is, így a nap 24 órájában lenne valamilyen orvosi ellátás.

A járási központok egyik célja az lenne, hogy tehermentesítsék a kórházakat, a kórházi ügyeleteken kevesebb ember jelenjen meg.

A hiányzó háziorvosi ellátást nem tudná ez a rendszer orvosolni (mintegy 600 háziorvosi praxis betöltetlen), de a betegek minőségibb ellátást kapnának - mondta a híradónak nyilatkozó egészségügyi közgazdász. Ez ugyanakkor azt is jelentené, hogy a betegeknek bizonyos esetekben utazni kellene.

Az OMSZ telefonosa irányítja a beteget a megfelelő helyre

Az új egészségügyi államtitkár a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakításáról is nyilatkozott, példaként a Hajdú-Bihar megyében, 13 településen elindított, kísérleti programot említette. Egy éve tesztelik a rendszert, amit az egész országra kiterjesztenének. Ennek lényege, hogy az Országos Mentőszolgálat szervezi az ügyeleti ellátást, a telefonos diszpécser dönti el, hogy a segítséget kérő betegnek kórházba vagy az ügyeletre kell-e mennie.