Kevés az orvos és a szakdolgozó is a radiológia területén is, mondta Doros Attila, a Magyar Radiológusok Társaságának (MRT) leköszönő elnöke. A szakorvosok nagy része külföldön dolgozik, de képzett diplomás  asszisztensekből is hiány van. 

A hagyományos röntgenvizsgálatok 10-15 százaléka távleletezésben történik, a radiológus szakma a CT- és MR-leletek kiértékelésekor is jórészt a telemedicina nyújtotta lehetőségeket alkalmazza.

Ha nem lenne távleletezés perceken belül összeomlana a rendszer

- hangzott el a MRT sajtótájékoztatóján. 

A radiológia az elmúlt évtizedekben folyamatos fejlődésen ment át, először a csontok majd a lágy szövetek is láthatók lettek felvételeken. Ugyanakkor a szakemberek szerint 60 évvel ezelőtt több mindent „láttak” a szakemberek egy röntgenképből mint ma, mivel nem volt más technológia, így sokkal intuitívabb munkára volt szükség. 

124 évvel ezelőtt kezdett el a tudomány belelátni a testbe, ez akkor forradalmi újításnak számított. 1895. november 8-án fedezte fel Wilhelm Conrad Röntgen a röntgensugarat, a Magyar Radiológusok Társasága pedig most ünnepli alapításának centenáriumát– mondta Doros Attila.

Magyarországon az elmúlt tíz évben az európai uniós forrásoknak köszönhetően komoly technológiai fejlődés történt – mondta Doros Attila. Eszközellátottságban az MR-gépek számában nem állunk jól az unióban - válaszolta a Napi.hu kérdésére.

Egy 2021-es felmérés szerint Magyarországon az állami és a magánellátásban együttesen:

  • 627 röntgengép,
  • 198 mammográfia,
  • 40 angiográfiás gép,
  • 203 CT,
  • 144 MR,
  • 1300 ultrahang készülék van.

A következő öt évben nem várható jelentős technikai változás a radiológia területén, a de a szakember a mesterséges intelligencia céltudatos alkalmazását vetíti előre.

Míg korábban egy mellkas CT fél óráig tartott ma öt másodperc alatt elkészül, és ennyi idő alatt 1000-1500 felvétel készül a betegről. A radiológia sok társszakmának nyújt segítséget, többek között a fül-orr gégészetnek, az idegsebészetnek, a nőgyógyászatnak, a belgyógyászatnak, a sebészetnek, az onkológiai betegeknek és még sok már területnek - mondta Berényi Ervin.

Sokan várnak vizsgálatra

A koronavírusjárvány miatt a várakozók száma a radiológia területén is feltorlódott, heterogén, hogy mennyit kell várni egy-egy vizsgálatra. Van olyan térség, ahol egy héten belül időpontot kap a páciens, általánosságban CT-re egy-két hónapot, MR-re öt-hat hónapot kell várni, de a daganatgyanús betegek esetében maradt a 14 napos szabály vagyis két héten belül MR vagy CT-vizsgálatot kell biztosítani számukra – hangzott el az eseményen.

A szűrővizsgálatokon belül a mammográfiás vizsgálatok kétévenkénti ismétlésének megvan a társadalmi előnye. Arra egyelőre nincs adat, hogy egy évente megismételt ultrahangvizsgálat milyen pozitív eredményt jelentene a lakosság számára. Kostyál László szerint egy ilyen típusú szűrés bevezetésének van egy olyan kockázata is, hogy ha a páciensben találnak valami teljesen ártalmatlan elváltozást és a beteg addig nem tudott  róla az egy pszichés terhet is jelenthet számára, valamint lehet, hogy ezután további teljesen értelmetlen vizsgálatoknak vetik alá.