Idén áprilisban 12,6 százalékkal kevesebb terméket vett a magyar lakosság, mint tavaly. Somogyban spóroltak rendkívüli mértékben a KSH frissen kiadott kiskereskedelmi adatai szerint. 

  • Területi elosztás szerint Fejér vármegyében és a fővárosban tíz százalék körüli értékeket mutatott a visszaesés.
  • Az ország többi része 15 százalékkal kevesebbet költekezett – ide tartozik Somogy is.

Somogyban már az élelmiszereken is érezhetően spórolnak a vevők, erősítette meg Gulyás Árpád, a Csurgó-COOP Zrt. vezérigazgatója. Ugyanez a tendencia a vidéki kistelepüléseken is.

Nem csoda, hiszen rekord-élelmiszerinfláció volt, emiatt az emberek visszafogták a kiadásaikat

mondta Gulyás Árpád a sonline.hu-nak.

 

Már tartós tejre sem telik a magyaroknak, rászoktunk a turkálóra

Márciusban is masszívan visszaesett, több mint 13 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A brutális élelmiszerdrágulás meglátszik a termékeladásokon: csak a tartós cikkek forgalma közel kétszámjegyű visszaesést tett ki. Bővebben>>>

Alap élelmiszerekre nem telik

Hozzátette a vezérigazgató, hogy az élelmiszerláncnál nem is számít durvának a fogyasztás csökkenése, de érezhető, hogy az emberek óvatosabban költenek.

Végre elkezdett stagnálni az áremelkedés, de az első negyedév még hozott pluszokat. A magas tavalyi bázisév miatt a csökkenés szükségszerűen következett be az eladások mennyiségében.

Az alapvető élelmiszerek közül a hús és a kenyér forgalma is visszaesett.

Beérik silányabb minőséggel

A somogyiak kevesebb élelmiszert vesznek, keresik az olcsóbb vagy helyettesítő termékeket, legyenek ezek akár alacsonyabb minőségűek.

A vásárlási szokásukon nem változtattak, de kevesebb pénzből költenek a fogyasztók. Az üzletláncban azt várják, hogy a nyári melegben az emberek ugyanúgy költenek-e majd üdítőitalokra, mint korábban, vagy ott is visszaesik a költés.

A kasszában maradt forintokról kiderült, hogy idén áprilisban

7,5 százalékkal több pénzt hagytunk a boltokban, miközben 12,6 százalékkal kevesebb árucikket vihettünk haza.

Magyarán egyre nagyobb összegeket kell a bevásárlásra, alap élelmiszerre és használati cikkekre fordítani.