Összesen mintegy 600 millió forintból, hét településen jelentős turisztikai fejlesztések készülnek el idén őszre a Mátrában – közölte a projektek kommunikációjáért felelős Graven Idol Kft.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert vissza nem térítendő pályázati támogatás eredményeként

az Equitum Castra Nonprofit Kft., valamint Bükkszék, Sirok, Kisfüzes és Szajla önkormányzata alkotta konzorcium több mint 300 millió forintot fordíthat környezettudatos kiállítóterek kialakítására.

Új túraútvonalak, pihenők és panorámateraszok

Ebből a forrásból várhatóan szeptember végéig új túraútvonalak létrehozása mellett egy-egy szín- és játszótér is épül, továbbá pihenőhelyek és panorámateraszok teszik majd teljessé a természetjárás élményét.

Ugyancsak vissza nem térítendő uniós támogatásból fejeződik be október végére a „panoráma túrák a Mátra gyógyító kincseinél” című projekt, melyre korábban 298 millió forintot nyert a Heves Vármegyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Parád, Mátraderecske és Recsk önkormányzata alkotta konzorcium a TOP pályázatán.

Évtizedekig kell spórolni most egy nyaraló áráért, mutatjuk a legdrágább üdülőkörzeteket

A 2021-ben mért 12 százalék után tavaly negyedével nőttek az ingatlanárak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig ennél is nagyobb volt az emelkedés. Bővebben >>>

Ökotudatos túrázásra ösztönöznek

A fejlesztés több útvonalon, természeti élményeken keresztül mutatja be az ökotudatos túrázás gyakorlatát.

Ennek részeként létrejön az érintett települések tematikus túraútvonal-hálózata, a térség természeti és vízkincseit, népszokásait kísérve.

  • Az útvonal mentén esőházakat, állomásjelző és információs táblákat, asztalokat, padokat helyeznek el, panorámateraszokat alakítanak ki.
  • Emellett Parádon háromszintes kilátó épül,
  • míg a legendás Rákóczi-fa állapotmegőrzése érdekében védőházat alakítanak ki.
  • Mátraderecskén a turistaút mentén forrásház várja majd a kirándulókat,
  • továbbá sor kerül a jelenleg funkcióját vesztett gyalogos híd felújítására.