Fülöp Norbert

Pontosan mit kell tudni az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételi lehetőségről?

Havi kétszer ingyenes, de milyen feltétellel?

Az első és talán legfontosabb az, hogy ezt minden magyarországi banknak biztosítania kell, vagyis önmagában nem befolyásolja, hogy melyik pénzintézet számlája lesz a legkedvezőbb a számunkra.

Legalább ennyire fontos, hogy havonta két alkalommal, az összesen legfeljebb 150 ezer forint összegű készpénzt bármelyik hazai bank forint ATM-jéből felvehetjük. Ez utóbbi azért lényeges, mert bár csaknem 5 ezer ATM működik Magyarországon, van bank, amelyik több százat üzemeltet, míg más automatáit egy kezünkön meg tudnánk számolni.

Azzal, ha bármelyik bank készülékét használhatjuk, az esélyek kiegyenlítődnek. Előfordulhat például, hogy a számunkra legolcsóbb banknak nincs a környékünkön ATM-je, ám ez nem is olyan nagy probléma, ha más pénzintézeté elérhető a közelben.


Persze nem mindenki használja ki a lehetőséget, mivel sokszor néhány apró feltétellel nincs tisztában. Az egyik ilyen „buktató” az, hogy kizárólag arra a számlára vonatkozik a lehetőség, amelyikre ezt igényelte a tulajdonos. Vagyis ha valakinek több számlája van, ám nem arra igényelte a lehetőséget, amelyikről rendszeresen készpénzt vesz fel, akkor bizony fizet, mint a katonatiszt.

Az sem mindenki számára világos, hogy a lehetőség a számlához, nem pedig a bankkártyához kapcsolódik, ezért, ha egy számlát többen használnak – jellemzően a férj és a feleség -, akkor ők együttesen juthatnak hozzá díjmentesen 150 ezer forinthoz havonta.

Mi lehet jobb az állami ingyenességnél?

Talán meglepő, de az sem evidens, hogy érdemes kérnünk az állam által biztosított készpénzfelvételt, ugyanis a bankok akár jobb alternatív ajánlattal is előrukkolhatnak.

Itt azt kell kiemelni, hogy a kedvező feltételek szinte minden esetben a saját ATM-ekre vonatkoznak, vagyis, ha más bank készülékére vagyunk utalva, akkor ezek nem feltétlenül érik meg a számunkra. Ugyanakkor, ha keveselljük a havi 150 ezer forint készpénzt, akkor érdemes utánanézni a lehetőségeinknek, mert esetleg komoly összegeket spórolhatunk meg.

A CIB ECO bankszámlának például nemcsak havi és tranzakciós díja nincs – feltéve, hogy a Bankmonitoron keresztül igényled -, de ha lemondasz az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételről, akkor havi egy alkalommal ingyen juthatsz pénzhez bármelyik CIB ATM-ből. Bár összeghatár itt nincs, a lehetőség természetesen nem korlátlan, a felvehető összeg függ az adott automata töltöttségétől és beállításától, ám 150 ezer forintnál ez jellemzően nagyobb összeget jelent.

A Raiffeisen Premium Gold 2.0 számlacsomagnál még érdekesebb az ajánlat: ha kérjük a jogszabályban előírt két ingyenes készpénzfelvételt, a bank további 2 felvételt tesz ingyenessé bármely Raiffeisen ATM-ből. Ám, ha nem tartunk erre igényt, akkor az első 4 Raiffeisen ATM-ből történő készpénzfelvétel ingyenes.

Az OTP Bank kedvezménye más típusú, itt különböző ATM-csomagok közül lehet választani viszonylag baráti áron, az ára pedig attól függ, hogy havonta hány alkalommal venne fel ingyenesen készpénzt OTP-automatából. A „2 ATM csomag” 412 forintba kerül havonta, míg az „5 ATM csomag”-ért 705 forintot kér a pénzintézet.

Érdemes a Gránit Bank Bajnok számlacsomagjáról is szót ejteni, ugyanis itt a számlavezetési díjban havi 4 darab ingyenes készpénzfelvétel van benne, ráadásul bármelyik (!) hazai bank automatájából. Más kérdés, hogy az ingyenes számlák így is megelőzik, ám a teljes kínálatot nézve ez az ajánlat is kedvezőnek számít jelenleg.

Extra tipp

Remek lehetőség az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételi lehetőség, ám első körben azt érdemes ellenőrizni, hogy egyáltalán egyáltalán ki van-e használva.

A következő költségcsökkentő lépés az lehet, ha megnézzük, hogy személyes készpénzfelvételi szokásainkkal akad-e olyan banki ajánlat, ami még ennél is kedvezőbb lehet. Ebben segít a Bankmonitor bankszámla kalkulátora.