Megszüntették a nyomozásokat a Mátrai Erőműnél történt környezetkárosítás ügyében – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszából, amit Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérdésére adott.

A hvg.hu összefoglalója szerint még 2019 július végén Detknél napokon nát folyt bűzös, habos víz a Bene-patakba. A szennyezés a hatósági bejárást követően tett megállapítások alapján a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az üzemeltetésében lévő Özse-völgyi tározóból ered.

Több feljelentést is tettek az eset után, környezetkárosítás, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt rendeltek el nyomozást. Polt válasza szerint gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. A legtovább a gondatlan veszélyeztetés ügyében tartott az eljárás, de ezt  október 5-én a szakértői vélemények kiegészítése után szintén megszüntették.

Noha az ügylet 2017 év végi bejelentését követően úgy tűnt, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global úgy vette át két lépésben a Mátrai Erőmű Zrt-t, hogy az akár 50 milliárd forintjába is kerülhetett - bár több jel szerint olcsóbb lehetett az ügylet -, végül alig két évvel később az állami MVM vásárolta vissza az üzemet.