Noha az ügylet 2017 év végi bejelentését követően úgy tűnt, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global úgy vette át két lépésben a Mátrai Erőmű Zrt-t, hogy az akár 50 milliárd forintjába is kerülhetett, (később ez a szám 40 milliárd körülire mérséklődött), most már az a legvalószínűbb, hogy az energiacéghez ennek alig ötödéért juthattak hozzá.

Mint ismeretes, az évtizedekig tulajdonos német RWE kivonult Magyarországról, aminek első lépéseként a 900 MW névleges teljesítményű Műtrai Erőműtől vált meg. Ebben mintegy 27 százaléknyi tulajdonrésszel az MVM kisebbségi tulajdonosként volt jelen. Most a Népszava arra jutott, hogy 2018-ban, amikor az Opus Global két lépésben 73 százaléknyi részvénycsomagot szerzett meg, valójában körülbelül 11 milliárd forintot kellett, hogy fizessen.

QP | Quality Placement

A vételárral kapcsolatos információt - ahogyan korábban, úgy most sem kommentálta az Opus, ugyanakkor a 2017 év végén lebonyolított adás-vétel, illetve az azóta a cégben történt tulajdonosi lépések, de a legutóbb bejelentett MVM vételi szándék is jobban érthetővé válik.

Jól lehet, a hvg.hu nemrég egy dokumentumra hivatkozva azzal állt elő, hogy szerintük Mészáros Lőrinc érdekeltsége "rendkívül jutányos áron, mindössze 5,9 milliárd forintért" vette meg a Mátrai Erőmű Zrt. 73 százalékát, valószínűbb a Népszava által közölt összeg. A Napi.hu belsős forrásoktól úgy értesült, hogy az 5,9 milliárd forintos tétel valójában a három részletben kifizetés első tételét jelentette, ám mivel az Opus még idén nyáron is fizetett az erőműért, annak adatai nem kerültek még nyilvánosságra. Az utolsó részlettel a vételár valójában 11 milliárd forint körüli összeg lehetett - állították.

Ez már értelmet adhat arra az eddig szintén hivatalos magyarázat nélkül maradt 11,2 milliárd forintos tételre, melyet a Mátrai Erőmű ZRt. tulajdonosai - a cég tavalyi eredményére, de: a veszteséges működése ellenére - osztalékként kivettek a cégből. Valószínű, hogy a vételár (nagy része) került így vissza a tulajdonoshoz.

Azért csak a nagy része, mert a 11,2 milliárdos összegnek mintegy 27 százaléka az MVM kasszájában landolt - ennyit birtokol jelenleg az állami energiaholding. Az Opus Global november végén jelentette be a a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos tulajdoni hányadát eladná az MVM-nek.