A koronavírus-járvány miatt a budapesti romkocsma-negyedben – vagyis lényegében a Nagykörúton belül – visszaesett a legénybúcsús társaságok száma, de ettől még közmondásosan sok házasságra készülő külföldi érkezik a fővárosba. Szinte minden helyi lakónak van története a főleg brit fiatalokból álló társaságokról, amit jól mutat, hogy minden budapesti ismeri az olyan szlengeket, mint hogy „Manchester alsó”. Az pedig már a népi megfigyelések kategóriájába esik, hogy sokak szerint Európa legalja, vagy dokkmunkások járnak a magyar fővárosba bulizni.

Most ezt némileg visszaigazolja az iparági, vagyis legénybúcsúk szervezésében és sportfogadásban utazó OLBG cég felmérése, amely szerint Budapest a hetedik legjobb város egy ilyen görbeeste megtartására. A listát Prága vezeti, amely 8,57 átlagos pontszámot kapott az olyan szempontokat, mint a kaszinók és bulhelyek számát, valamint a szállások árát összegző felmérésben. A cseh főváros ezzel toronymagasan veri az olaszországi Milánót, amely csak 7,96 pontot szerzett, és jóval a 7,62 pontos Párizs előtt végzett.

Budapest összesen 7,08 pontot kotort össze, amiben nagyon nagy szerepe van annak, hogy messze a legolcsóbb szállások itt találhatók. Tulajdonképpen ez az egyetlen szempont, amelyben az élmezőnyben van a magyar főváros, mert itt van a legkevesebb szórakozóhely négyzetkilométerenként, valamint kaszinók számát tekintve is a vert mezőnyben van.

Kaszinókban rosszul áll Budapest

Az OLBG felmérése alapján utóbbi egyébként nagyon fontos szempont, mert Európában nincs egy Las Vegashoz, Atlantic Cityhez, vagy Renóhoz mérhető kaszinóváros, így az éjszakai élet hülye játékait játszó vándorai kénytelenek egy-egy játéktermet meglátogatni. Ebben pedig Budapest kifejezetten rosszul teljesít, összesen 5 darab van Budapesten, aminél csak Liszabon és Brüsszel (1-1 darab) teljesít rosszul. 

Hogy a budapestiek miért is érzik úgy, hogy egy nyáron megszállják a bulinegyedet a külföldiek, azt jól jelzi, hogy koncentráltan kell ivós és egyéb játékokat folytatnia a legénybúcsúsoknak: mindössze 0,63 hely jut egy négyzetkilométerre, vagyis kevés helyen vannak sokan. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy a budapesti külvárosok (akár csak maga a budai oldal) is kevés szórakozóhellyel várja a külföldieket, tehát mindenki a Nagykörúton belül, vagy annak környékén próbál bulizni. Ebből a szempontból Vancouver szerepel hasonlóan rosszul, ahol 0,86 hely van egy négyzetkilométeren. 

A rangsor, és a főbb mérési szempontok így festenek:

A világ városainak legénybúcsú-rangsora
HelyezésOrszágVárosÉjszakai élet szolgáltatásaiÉjszakai élet szolgáltatásai (négyzetkilométerenként)Kaszinók számaKaszinók négyzetkilométerenkéntÁtlagos Airbnb-árakLegénybúcsús értékelés (x/10)
1CsehországPrága7931,6560,11Ft34,6468.57
2OlaszországMilánó3421,88100,05Ft46,4667.96
3FranciaországPárizs5885,650,05Ft59,5037.62
4PortugáliaLiszabon2642,6410,01Ft42,3867.42
4SpanyolországBarcelona6396,2650,05Ft68,0627.42
6ÍrországDublin3162,75210,18Ft76,6217.28
7KanadaVancouver990,8660,05Ft59,4877.08
7MagyarországBudapest3330,6350,01Ft27,2997.08
9BelgiumBrüsszel1651,0210,01Ft41,5596.67
10HollandiaAmszterdam3701,69150,07Ft86,3456.6
Forrás: OLBG