Az Arton Capital Kft.-nek - az egyetlen magyar vállalkozásnak, amely letelepedési kötvények értékesítésével foglalkozik - egyáltalán nem volt rossz éve, sőt: az adózott nyeresége 294 millió forint volt tavaly, ami 64 millióval több az egy évvel korábbinál. A tulajdonos, - a Rogán Antal évfolyamtársaként is emlegetett - Balogh Radosztina ki is vett 290 millió forint osztalékot a cégből, annak ellenére, hogy a nagy sajtónyilvánosságot kapott betörés miatt 200 millió forintot le kellett írniuk. Ez a profit azonban csak egy töredéke volt a cég nyereségének, annak java ugyanis egy Artonnal szerződéses viszonyban álló offshore céghez folyt be - írja a G7.hu gazdasági portál a cég üzleti beszámolója alapján.

A cég eszközállománya - lényegében a letelepedési állampapír-állománya - 36 milliárd forintról közel a duplájára, 68 milliárd forintra nőtt. A portál felhívja a figyelmet, hogy miután a kormány tavaly március 31-től felfüggesztette a letelepedési állampapírok forgalmazását,  a bezárás hírére tavaly az első három hónapban úgy felpörgött az üzlet, hogy a kötvényes bevándorlók negyede ekkor élt a magyar letelepedési lehetőséggel. Ennek következtében az is elmondható, hogy a kötvényes cégek combos évet tudhatnak maguk mögött.

Négy év alatt összesen 6585 külföldi jegyeztetett le kötvényt az olyan közvetítő cégeken keresztül, mint az Arton Capital, ami a nyolc közvetítő cég közül kiemelkedett, hiszen 2017 első három hónapjában több kötvényt adott el, mint az azt megelőző három évben.

A G7.hu szerint azonban ez az üzleti siker nem tükröződik az Arton árbevételében, ami tavaly csupán 79 millió forintot tett ki. Az előző évek árbevétele sem volt túl magas, pedig az Arton ügyfelenként 60 ezer eurót, vagyis 310-es árfolyamon számítva 18,6 millió forintot kért az ügyintézésért, azaz az árbevételelének a 388 ügyfél után közel százszor nagyobbnak, 7,2 milliárd forintnak kellett volna lennie.

Továbbá az Arton budapesti irodába tavaly tavasszal betötrtek, ahonnan - sajtóértesülések szerint - több száz millió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el. A G7.hu szerint a beszámolóban a cég egyéb ráfordítás soron - ahol a káreseményeket is jelölni szokták - 217 milliót adott meg. A korábbi években ebben a rubrikában 4-6 millió forintos összegek voltak feltüntetve.

A gazdasági portál szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az Arton irodájából valamivel több mint kétszáz milliót vihettek el a betörők. Az is kiderült, hogy ha a betörésre biztosítva lett volna a cég, akkor az egyéb bevételek sorba került volna ez az összeg. Ott azonban csupán egy százhetvenezres tétel szerepel.

Képünk forrása: Shutterstock