Tavaly május és idén április között 38 milliárd forintért vásároltak a magyar fogyasztók hűtött szeletes édességet, 12 százalékkal többet, mint az előző évben - adta közre a Világgazdasággal a Nielsen piackutató cég adatait. Átlagosan csaknem háromból két hűtött édesség Túró Rudi.

A kiszerelés terén a szólótermékeket preferálják, a vásárlások 20 százalékánál a kettő-öt darabos csomagolást választják, mindössze tizedrész jut a hat-tízes pakkokra. Budapesten és környékén összpontosul az eladások mintegy harmada, az ország északkeleti része emelkedik még ki, amely az értékesítés negyedét hozza.

QP | Quality Placement

Jóval kisebb, de látványosan fejlődő szegmens a jeges kávék piaca. Tavaly május és idén április között csaknem hatmilliárd forintot hozott a boltoknak ez a termékfajta, amelyből nyolcmillió litert értékesítettek. Ez értékben 77, mennyiségben 80 százalékos ugrásnak felel meg.

A jegeskávé-eladások júniusban futnak fel, és szeptemberig nőnek. Ebben az időszakban értékesítik az éves összforgalom egyharmadát. Az értékesítés ötödét a kapucsínó adja, 10 százalékon áll az eszpresszó, a feketekávé viszont a korábbi részarány csaknem felére zuhanva 19 százaléknál tart.

A fotó forrása: Shutterstock