A hazai informatikai vállalkozások profitjának öt százalékát egyetlen, a hazai médiában ismeretlen vállalkozás, a Gaijin Games Kft. érte el - írja a G7. Ez 12 milliárd forint, aminek nemcsak nagyságrendje érdekes, hanem az is, hogy mindezt csupán 11 munkavállalóval sikerült elérni.

A Gaijin egy orosz alapítású vállalat, ami már 2013 óta jelen van hazánkban, és olyan videójátékok fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik, mint a War Thunder, Crossout, Star Conflict, CRSED: F.O.A.D. és az Enlisted. A céget egy orosz testvérpár, Anton és Kirill Yudintsev alapította 2002-ben Moszkvában, és a 2010-es évekre lettek nemzetközileg is sikeresek. A médiában és adatbázisokban ekkor londoni és németországi központúként jelentek meg. A vállalat Budapestet, mint a globális központját jeleníti meg, így feltehetőleg a játékosoktól beszedett bevételek is ide futnak ma már be.

Az érdemi fejlesztési és üzemeltetési munka azonban biztosan nem Budapesten történik, hiszen az összesen 13 alkalmazott a két cégben ezt nehezen végezhetné el. A vállalatnál a hírportál kérdéseire megerősítették, hogy Budapesten van a globális központjuk, és jelentős fejlesztéseket terveznek itt. A Gaijin tájékoztatása szerint a magyarországi adózási környezetnek is szerepe volt abban, hogy megjelentek Magyarországon. Emellett az is fontos volt nekik, hogy magas színvonalú az informatikai oktatás, a videojáték-fejlesztésben pedig tapasztalattal rendelkező tehetségek érhetők el versenyképes áron, még más kelet európai országokhoz képest is.

Az orosz játékfejlesztő Magyarországon adózza le adóparadicsomokhoz mérhetően alacsony kulccsal a bevételeit, amit a Seychelle-szigetekre utal ki.

Ez a példa pedig arra is rávilágít, hogy mennyire felesleges és működésképtelen az offshore és az alacsony adózású országok elleni állítólagos hazai és uniós fellépés. Furcsa is lenne ha komolyan venné az adóparadicsomok elleni listát az Unió, hiszen azt a saját tagállamai vezetnék. A globális adóelkerülés legnagyobb károkozói között Hollandia és Luxemburg előkelő helyet foglalna el, Írországgal egyetemben. A legkárosabb vállalati adóparadicsomokat rangsoroló listán ezek az országok a 3., 5., és 11. helyen állnak, míg Magyarország a 26. helyen.