Két emailt is kaptak kedden kora este a háziorvosok „az elkövetkező két hét oltási programjáról” a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK). A lapunk birtokába került emailek egyikében az országos oltási munkacsoport vezetőjének, György Istvánnak a levelét küldik ki, a másik a NEAK saját, személyes szignó nélküli levele - kezdi cikkét a Telex, amely szerint arra alapozva, hogy az április 24-25-ei hétvégén és a következő hét közepén előre láthatóan nagyobb mennyiségű Sinopharm típusú vakcina érkezik, tömeges oltási napokat szerveznek.

A háziorvosoknak küldött levél szerint  a következő hét 2021. április 26-tól április 30-ig, valamint 2021. május 3-tól május 5-ig »Tömeges Oltási Szakasz« kerül bevezetésre, azaz az országos teljes egészségügyi szolgáltatói oltási kapacitását. A lap szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden 45 felettit beoltanának.

QP | Quality Placement

Az 1950-es évek hangulatát idéző levél kicsit olyan, mint egy termelési jelentés - a portál szerint -, így nagyon buzdítja az orvosokat, hogy minél több beteget irányítsanak az oltópontokra. Az oltási program gördülékeny végrehajtását nehezítheti ugyanakkor, hogy a budapesti háziorvosok tapasztalatai szerint a pácienseik nem túlzottan vevők a Sinopharm-vakcinára, aminek milliós nagyságrendű mennyiségére alapozzák a tömeges vakcinázást. Ráadásul szintén a Telex írt arról kedden, hogy egy levélben már pénzt is ígértek a háziorvosoknak, ha olyan embert találnak, akinek megfelel a kínai készítmény. Viszont a lakosság körében alig találnak ilyen embereket. (A kormányhivatal viszont cáfolta, hogy létezne fejpénz a Sinopharmra.)

Ahogy arról a Napi.hu többször írt, maga a gyártó is kommunikált arról, hogy sokaknál szükséges lehet egy harmadik oltás a Sinopharm-oltásból, mivel nem idéz elő antitesttermelést egyeseknél - főleg a 60 évnél idősebbeknél, akiket Magyarországon leginkább oltottak vele -, egy szerbiai kutatás ezt 10 százalék körüli értékre teszi. Plusz az sem kedvez a kínai készítménynek, hogy a kétoltást eleve 28 nap eltéréssel kell beadni, de védettség csak a második oltás után 28-35 nappal alakul ki, vagyis két hónapot kell várnia az embereknek erre. Addig úgy kell viselkedniük, mintha nem lennének oltva. Másrészről most rendszeresek a szállítmányok a népszerűbb nyugati vakcinákból így már egy-két hetet a legtöbb magyar szívesebben vár ezekre.

A másik, NEAK által írt levél további részleteket is elárul az oltási program felpörgetéséről. Eszerint a háziorvosok már kedden megkapták az oltási folyamatba bevonható regisztrált személyek legújabb listáját, de egy új korcsoportos bontásban: a regisztrált „45 évesek és annál idősebbek teljes köre, akik még nem kaptak oltást”, szerepel benne. A NEAK szerint a megküldött lista azért tartalmazza a 45 éveseket és az annál idősebbeket teljes körűen, külön megbontás nélkül, mert így akarnak lehetőséget biztosítani a háziorvosnak arra, „hogy át tudja tekinteni a regisztráltak szélesebb körét, és adott esetben felhívja azon betegei figyelmét a védőoltás kiemelt jelentőségére, akik nem szerepelnek ezen, illetve az oltandó személyek kiválasztását is nagyobb körből tudja megszervezni.”

A sietség okáról nem ír a portál, de a szerda reggeli adatok szerint a beoltottak száma már 3 363 596 fő, miközben az oltásra regisztráltaké - pedig az április 16-i adatok szerint - jelenleg 4 millió 326 ezer. Vagyis már kevesen vannak, akik oltásra várnak, miközben a második negyedévben a nyugati vakcinák - Pfizer, Moderna, AstraZeneca - szállítási sebessége folyamatosan gyorsul.