A nap egyik nyerteseként vágott neki a pénteki kereskedési napnak az 1,6 százalékos pluszban nyitó Duna House, miután kiváló számokat tett közzé csütörtök éjjel a tavalyi utolsó negyedévéről.

A hazai ingatlanpiac jól pörög, a lakások áremelkedése megállíthatatlannak tűnik, ennek is köszönhető, hogy a társaság franchise ingatlanközvetítési tevékenysége 2018 második félévében is 19-20 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az év utolsó negyedévében így összesen 2,5 milliárd forintos jutalékvolument ért el a franchise üzletág. 2018 egészét tekintve a hálózati bevételek 19,3 százalékkal bővülve 10,2 milliárd forintra emelkedtek.

Az utolsó negyedévben a magyarországi teljesítmény volt a legerősebb, a jutalékvolumen elérte a 2,1 milliárd forintot, 22,5 százalékkal nőtt éves összevetésben. A növekedés elsősorban az árak emelkedése miatt következett be, a tranzakciók száma az egy évvel ezelőtti szinten volt a Duna House becslése szerint. Csehországban a jutalékvolumen 3,4 százalékkal csökkent éves szinten, Lengyelországban minimális növekedés volt.

A saját irodák forgalma összesen 12 százalékkal nőtt az utolsó negyedévben 435 millió forintra, ebben a szegmensben is főleg a magyar irodák remekeltek, amelyek 26,5 százalékkal növelték a bevételüket. A lengyelországi és a csehországi saját irodák jutalékbevétele viszont csökkent az év utolsó hónapjaiban, így végül a tavalyi év egészében 1,8 milliárd forintot hozott a saját iroda szegmens, 9,5 százalékkal többet, mint 2017-ben.

A hitelközvetítésből származó bevételek is megugrottak. Az utolsó negyedévben a közvetített hitelvolumen meghaladta a 34 milliárd forintot, ami 83,1 százalékos növekedést jelent éves szinten. Ebben a magyarországi lakáshitelezési piac felpörgésén túl az is szerepet játszott, hogy a cég tavaly novemberben felvásárolta az ötödik legnagyobb lengyelországi hitelközvetítőt, a Gold Finance-et, akvizíciója november elején, emiatt összességében 184,1 százalékkal bővült a lengyelországi hitelvolumen 30 százalék fölötti organikus növekedés mellett. Magyarországon 15 százalékkal nőtt a hitelvolumen 2017 negyedik negyedévéhez képest.

A lakástakarékpénztárak állami támogatásának 2018. október 16-i megszüntetése is érintette a Duna House-t. Az idén ilyen szerződéseket már aligha közvetít a cég, tavaly azonban a megszüntetés hírére megrohanták őket az ügyfelek. Az utolsó negyedévben (vagyis tulajdonképpen két hét alatt) összesen 15,9 milliárd forintnyi lakás-takarékpénztári szerződést kötöttek meg rajtuk keresztül, ami nagyjából a háromszorosa a korábbi negyedévek volumenének.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!