Halálozás a Balatonon: nem várt hírek érkeztek

A tavalyi 24-ről 7-re csökkent az idei nyáron a Balaton áldozatainak száma - derült ki a viharjelző rendszer leállásával kapcsolatos tájékoztatón. A hagyományokhoz hűen idén is október utolsó napján áll le a rendszer a Balaton mellett a Velencei, a Fertő és a Tisza tavon is - számolt be az ATV.
K. Kiss Gergely, 2018. november 1. csütörtök, 14:42
Fotó: Napi.hu

A riasztórendszer idén jól működött, bár az átlagosnál kevesebb dolga volt a viharjelző lámpáknak. Körülbelül 10-20 százalékkal kevesebbszer kellett működniük, mint a korábbi szezonokban átlagosan - ismertette Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke.

A vizirendészet vezetője szerint a tavalyi 24-ről hétre csökkent a Balaton áldozatainak száma, ami szerinte az összehangolt munkának köszönhető.

"A meteorológia szolgálat, az OKF, az RSOE mellett mindenképpen kiemelném a vízimentőket. Hiszen ők olyan strandokon, olyan heroikus tevékenységet végeztek, hogy sok esetben az újraélesztések, a sikeres újraélesztések garantálták azt, hogy ez a vízbe fulladási szám nem emelkedik tovább, hanem markánsan csökken" - idézi a televízió Horváth Lászlót. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezredese elmondta, hogy további viharjelző állomásokat telepítenek, és szeretnének 3 olyan viharjelzőt is létrehozni, ami a tó közepén fog üzemelni.

HOZZÁSZÓLÁSOK