Nem akarták visszavenni a neten rendelt törött tévét - inkább a 11 évesre mutogattak

Mikor vehet át online terméket egy kiskorú, illetve a BKV-ellenőr pótdíjazhat-e egy 16 éves kislányt? A Budapesti Békéltető Központ (BBK) most utánajárt annak, hogy mikor köthet a kiskorú szerződést egy kereskedővel, és bemutatott egy szélsőséges példát is szemléltetésképpen.
Dzindzisz Sztefan, 2019. április 4. csütörtök, 10:08
Fotó: Shutterstock

El tudja képzelni, hogy rendel 95 ezer forintért egy tévét, azt akkor hozzák ki, amikor 11 éves lánya van otthon, akivel a szállítók aláíratják a dokumentumokat, majd amikor kicsomagolja és kiderül, hogy törött a képernyő, akkor nem veszi vissza a webáruház a terméket?

Nos, pont ezért fordult egy panaszos a BBK-hoz, mondván ő éppen a munkahelyén volt, és a futár az otthon egyedül tartózkodó 11 éves kislányával vetette át a csomagot. A webáruház azzal védekezett, hogy már a kiszállításkor meg kell vizsgálnia az átvevőnek az árucikket, ezért a sérülés miatti panaszt elutasították. Az ügy később pozitív véget ért, hiszen a Budapesti Békéltető Testület előtti egyezség keretében a webáruház vállalta, hogy ingyen kicserélik a terméket.

A tanulság: a 14. életévét még be nem töltött gyermekek által megtett nyilatkozat semmis, és a törvényes képviselőjük jár el helyettük, jelen esetben a szülő. A 11 éves gyermektől tehát nem is lehetett volna kérni semmilyen jognyilatkozatot az átvételt illetően, így arról sem, hogy az árucikk sérülésmentes-e.

Kivétel természetesen van: még a 14 éven aluli gyermek is megkötheti és teljesítheti azokat a mindennapi életben tömegesen előforduló szerződéseket, amelyek csekély jelentőségűek és különösebb megfontolást nem igényelnek. Ilyen lehet például, ha a szülő leküldi a gyermekét bevásárolni egy kiló kenyérért vagy egy doboz tejért, hiszen ez esetben egyértelműen kis értékű, a mindennapi életben tömegesen előforduló ügyletről van szó.

Mikor büntethet a BKV-ellenőr?

Olyan eset is többször előfordult a Budapesti Békéltető Testület előtt, amelyben a szülő azt kifogásolta, hogy a jegyellenőr megbírságolta a lejárt bérlettel utazó 16 éves gyermekét, és sérelmezte, hogy a pótdíjazást elismerő nyilatkozatot is aláíratták a kiskorú tanulóval. A BBK közleménye szerint erre minden lehetősége megvan a személyszállítási szolgáltatónak, ugyanis a 18 éven aluli, de 14. életévét már betöltött gyermekek már szélesebb körben köthetnek szerződéseket.

A törvényes képviselő, azaz a szülő közreműködése nélkül megköthetik azokat a kisebb jelentőségű szerződéseket, amelyek a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartoznak, vagy például rendelkezhetnek a munkával szerzett jövedelmükkel, és ez utóbbi erejéig kötelezettséget is vállalhatnak, sőt akár a szokásos mértékben ajándékozhatnak is. De megköthetik ugyanúgy azokat a szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szereznek. A fentieken kívül viszont, a 14 év feletti, de még 18. életévét nem betöltött gyermekeknél is a szülő hozzájárulása szükséges a jognyilatkozat érvényességéhez.

A fenti ügyben például a tömegközlekedésben részvétel a mindennapi élet részét képező, kisebb jelentőségű szerződésnek számít, így a tizenhat éves diákot is pótdíjazhatják, ha nem tudja bemutatni a kedvezményre jogosító, érvényes bérletet. Ugyanígy megteheti azt a jognyilatkozatot is, amellyel elismeri a büntetés jogosságát.

Néhány jó tanácsok a szülőknek
  • A szülők a nem kívánt, téves vásárlásokat könnyen elkerülhetik azzal, ha mellőzik az egyes internetes böngészőkben vagy az okostelefonok áruházaiban a saját bankkártya-adataik elmentését. Ellenkező esetben ugyanis csak néhány kattintással, bárki, így a mobiltelefonnal játszó gyermek is könnyen szerződést köthet egy webáruházzal, sőt akár előre is kifizethet nagyobb összegeket (akár tévedésből, véletlenül is).
  • Amennyiben a szülő észlelte, hogy téves vásárlás történt az internetről, úgy a termék átvételétől számított tizennégy napon belül visszaküldheti az árucikket saját költségén a webáruháznak, és ekkor vissza kell kapnia a kifizetett teljes összeget. Ez alól van viszont néhány kivétel, mint például a már felbontott, filmet vagy kép-, hangfelvételt tartalmazó CD- vagy DVD-lemezek köre, vagy éppen azok a termékek, amelyek egészségvédelmi vagy higiéniai okokból már nem küldhetőek vissza a zárt csomagolásuk felbontását követően.
  • A 14. életévüket be nem töltött gyermekek részéről a jelentős értékű megrendelések, vásárlások esetében nem lehet megkövetelni a vételár kifizetését! Ilyenkor természetesen a terméket vissza is kell adni a kereskedőnek. A tizennégy éven aluli gyermekek például csak olyan, a mindennapokban gyakori szerződéseket köthetnek meg, amelyek értéke csekély, ilyen lehet egy élelmiszerboltban történő bevásárlás, de azok tárgya semmiképpen sem lehet akár egy százezer forintos televízió vagy más hasonló, nagyobb értékű tartós fogyasztási cikk.
  • A még 18 éven aluli, de már 14. életévüket betöltött gyermekek már több, különféle szerződést megköthetnek és önállóan dönthetnek bizonyos kérdésekben, amely természetesen felelősséggel is jár. Ilyenkor mindig csak esetről esetre lehet eldönteni és a szerződés tárgyától függ, hogy az érvényesnek tekinthető-e.

HOZZÁSZÓLÁSOK