Fontos adat jön hamarosan Magyarországról

A beruházások második negyedévi adatait közli csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Dzindzisz Sztefan, 2018. augusztus 30. csütörtök, 07:44
Fotó: Shutterstock

Az idei első negyedévben 17,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év dinamikus emelkedését folytatva. A tavalyi utolsó negyedévhez képest a beruházások szezonálisan kiigazított volumene 4,1 százalékkal emelkedett az előző 2,9 százalékos növekedést követően. A múlt évben 16,7 százalékkal nőttek a beruházások, ezen belül a negyedik negyedévben 14,4 százalékos volt a növekedés éves összevetésben - írja az MTI.

Az uniós forrásból támogatott állami beruházások meghatározó szerepet játszottak, a beruházások 12 százalékát teljesítő költségvetési szerveknél 65 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest, míg az 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások körében 1,1 százalékkal mérséklődött. Az építési beruházások 26,4 százalékkal emelkedtek, míg a gép- és berendezés beruházások 10,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az idei első negyedévben.

A nemzetgazdasági beruházások háromtizedét megvalósító feldolgozóiparban 0,2 százalékkal elmaradtak a beruházások a tavaly év eleji szinttől, amikor viszont 23 százalékos kiugró emelkedést regisztráltak. Az építőipari beruházások a kedvező konjunktúra hatására 36,3 százalékkal emelkedtek a múlt évi 11,2 százalék után.

A bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 4,4 százalékos növekedéséhez a beruházások 2,8 százalékponttal járultak hozzá az első negyedévben azt követően, hogy a gazdaság tavalyi 4 százalékos növekedéséből 3,2 százalékponttal vették ki a részüket. Előzetes adatok szerint az idei második negyedévben 4,6 százalékosra gyorsult a GDP növekedése és a jövő szerdán megjelenő részletes GDP-adatokból derül majd ki, hogy ebben milyen szerepük volt a beruházásoknak.

HOZZÁSZÓLÁSOK