Bölcsődefejlesztésekre adnak pénzt

Idén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a közép-magyarországi régiót érinti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy szentendrei családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.
Domokos Erika, 2018. január 22. hétfő, 15:54

A bölcsődei rendszer átalakításának célja, hogy minél több férőhelyet, lehetőséget és nagyobb rugalmasságot biztosítson a 3 év alatti gyermeket nevelő szülők számára. A megújult rendszerben négy típusú, hagyományos, mini, családi és munkahelyi bölcsőde közül lehet választani.

Főleg uniós pénz költenek

Az elmúlt években 117 milliárd forintot irányoztak elő bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, illetve megújítására - közölte Novák Katalin. Az összeg elsősorban európai uniós fejlesztési, másodsorban központi költségvetési forrás volt, ezzel az új bölcsődei férőhelyek száma közelít az ötezerhez, a fejlesztetteké pedig 11 ezer felé tart. Új óvodai férőhelyek esetében háromezer felett jár a szám, megújultak esetében pedig 57 ezernél.

Az új szabályozás szerint már nemcsak a 10 ezer lakos feletti településeken kell biztosítani a bölcsődei ellátást, hanem minden olyan településen, ahol legalább negyven, 3 év alatti gyermek van, vagy öt olyan gyermek, akiknek a szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Ezt az ellátást az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk - tette hozzá a politikus.

A 117 milliárd forintnyi forrás 85 százaléka már lekötött, 93 milliárd forintnak pedig már ismert a helye - számolt be az államtitkár, aki a következő időszakról szólva elmondta, hogy idén a tervek szerint 10 milliárd forintot fordítanak fejlesztési és központi költségvetési forrásokból bölcsődei fejlesztésekre. Ezt döntően új férőhelyek létrehozására költik, és kiemelten koncentrálnak a közép-magyarországi régióra.

Átalakul a finanszírozás

2018-tól átalakult a bölcsődei rendszer finanszírozása is - mondta Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos. A hagyományos és a mini bölcsődék esetében a korábbi, normatív alapú finanszírozást felváltotta a feladatalapú. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok a bérek és járulékok és az üzemeltetés költségeit nagy részben le tudják hívni a központi költségvetésből.

A szolgáltatásjellegű bölcsődéknél, így a családi és a munkahelyi bölcsődéknél jelentősen javult a normatív támogatás, egy gyermekre vonatkozóan a korábbiakhoz képest 20 százalékkal növekedett 2018-ban.

A miniszteri biztos a munkahelyi bölcsődeiférőhely-teremtésről szóló pályázatra is felhívta a figyelmet. Januárban átalakult a felhívás, aminek következtében a munkáltatók, foglalkoztatók már együtt tudnak működni bölcsődék működtetéséhez értő szakmai szervezetekkel, és velük konzorciumban tudnak pályázni.

HOZZÁSZÓLÁSOK