Durván mellélőtt az MNB - most új lapot nyithatnak

Az MNB csütörtökön publikálja friss inflációs jelentését, ma pedig kiderülnek a főszámok. Ez már csak azért is hiánypótló lesz, mert a kormány a mai napig nem aktualizálta a 2017-es költségvetési terveket és inflációs prognózisát, holott már elfogadták a minimálbérek jelentős emelését is. Az MNB előrejelzése hagyományosan kitüntetett figyelmet élvez – bár a 2016-ra vonatkozó inflációs és bérprognózisukkal a jegybanki elemzők mellélőtték.
Papp Zsolt, 2016. december 20. kedd, 07:08
Fotó: Admiral Markets

Az MNB ma hozza nyilvánosságra a 2017-es inflációs és gazdasági növekedési előjelzésének fő számait, amit a csütörtökön megjelenő Inflációs jelentésben bontanak ki részletesen. E számok lehetnek az első, hivatalosnak és komolyan vehető elemzések a 2017-es folyamatokkal kapcsolatban, ugyanis a kormány tavasszal készült prognózisa ma már használhatatlan. A kabinet ugyanis jelenleg hivatalosan 0,9 százalékos inflációt és 3,1 százalékos gazdasági növekedést jósol 2017-re. Az előrejelzés még az áprilisi konvergenciaprogramhoz készült, ez alapján készült el a május végén elfogadott 2017-es költségvetés is.

A 2017-es kormányprognózis mára elavulttá vált volna, az elmúlt hetekben elfogadott drasztikus bérintézkedések nélkül is. A szociális partnerek pedig több évre szóló, jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelésben állapodtak meg. Mindez jövőre újabb adrenalinlöketet ad a lakossági fogyasztásnak is, egyúttal teljesen más szerkezetű növekedési és inflációs pályára állítva a magyar gazdaságot. A kormány, különösen annak a gazdaságpolitikáért felelős szerve, az NGM az utóbbi hetekben sem vette a fáradtságot egy új a korábbinál hihetőbb gazdasági prognózis összeállításra - hisz ekkor óhatatlanul felmerülne a 2017-es költségvetés felülvizsgálatának szükségessége. Varga Mihály miniszter csak annyit közölt, hogy a büdzsé átírását legkorábban márciusban tervezik.

A kormány helyett léphet az MNB

Ebben az információs űrben jelenthet a piac számára igazodási pontot az MNB friss prognózisa. A jegybanki stáb előrejelzései az elmúlt bő két évtizedben fontos iránymutatók voltak, mivel státuszuknál fogva rendelkeznek sok kormányzati információval - így sokszor hitelesebb képet tudtak festeni a magyar gazdaságról, mint amelyet a mindenkori kormányok igyekeztek láttatni. Ezt a független álláspontot erősítette az az "imázs", hogy az MNB az ország legfelkészültebb makrogazdasági elemzői műhelye - prognózisai kiemelkednek a piaci elemzők közül.

Az elemzői profizmus azonban kihívásokkal küszködik. Érdemes egy évre visszatekintve megnézni, hogy a 2015 decemberében kiadott Inflációs jelentésben mit jósolt a magyar gazdaság számára a jegybank. Egy évvel ezelőtt az MNB elemzői 2016-ra 1,7 százalékos éves átlagos inflációt és 2,5 százalékos gazdasági növekedést vártak. A gazdasági növekedésnél nem is nyúltak nagyon mellé, bár a 2,5 százalék idén nem lesz meg, jó esetben 2-2,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság.

Súlyos tévedések az MNB-prognózisában

Nem jól látták azonban előre az inflációs pályát és az elmúlt 12 hónapban bekövetkezett bérrobbanást. Az infláció pedig az utóbbi hónapokban erőre kapott, novemberben már 1,1 százalékos év/év drágulást mért a KSH, míg az éves árindex - az alacsony év eleji adatok miatt - 2016 átlagában várhatóan 0,4 százalék lesz, szemben az egy évvel korábbi 1,7 százalékos prognózissal. Az 1,3 százalékpontos "inflációs mellélövés" 8-10 százalékos ütem mellett említésre sem méltó, ám a nulla körüli környezetben már nem elhanyagolható hiba. Az MNB védelmében annyit lehet felhozni, hogy nem csak ők tévedtek - minden piaci elemző a bekövetkezettnél érdemben magasabb inflációs pályával számolt egy évvel ezelőtt.


Így látta az MNB egy évvel ezelőtt

Az MNB elemzői a tavalyi előrejelzésükben jól jelezték előre a munkaerő-piaci folyamatokat, a növekvő foglalkoztatást, a munkanélküliségi ráta csökkenését. Ugyanakkor moderált béremelkedéssel számoltak: a bruttó bérek 3,9 százalékos növekedésével kalkuláltak, ezen belül a versenyszférában 4,3 százalékos dinamikával 2016-ra. Ezzel szemben a KSH adatai szerint 2016. január-szeptemberben a nemzetgazdaság bruttó bérei 6,1 százalékkal emelkedtek, ám ezt nem is a versenyszféra, hanem a jobban prognosztizálható közszféra húzta: a közalkalmazottaknál a bruttó bérek 7,8 százalékkal emelkedtek, míg a cégeknél 5,4 százalékkal.

Kétszázalékos inflációt várnak a piacon

A piaci kutatócégek már letették voksukat 2017 kapcsán. Elsőként még az OTP Bank elemzési központja állt elő inflációs prognózisával: eszerint az idei 0,3 százalék után jövőre már 2,4 százalékkal nőhetnek az árak, miközben a gazdaság növekedése az idei 2,1 százalék után jövőre 3,9 (!) százalékra gyorsulhat.

Ezzel szemben a Kopint-Tárki Zrt szerint a gazdaság az idei 2,2 százalék után 2017-ben 3,2 százalékkal nőhet. A GKI Gazdaságkutató Zrt hasonló módon 2,0 illetve 3,0 százalékos GDP-növekedést prognosztizált 2016-ra és jövőre. Az inflációt a kutatócégek egyaránt 2 százalékra várják 2017-ben az idei 0,4 százalék után - ezekhez viszonyítva kell majd figyelni az MNB most megjelenő elemzését. Ehhez hasonló a Pénzügykutató Zrt. legutóbbi előrejelzése, amelyben 2017-re 3,1 százalékos GDP-ütem mellett 2,1 százalékos inflációs várakozás szerepel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

konrada, 2016.12.20 09:06

@wizes:
Jaja!
...ráadásul azt se említik igazán meg, hogy éves kamatfizetési kötelezettségünk is 3% felett van...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

wizes, 2016.12.20 07:39

@wizes: Ehhez még annyit a támogatás nélküli gazdaság folyamatosan csökken , mert nem volt termelő beruházás, eredménye 69. helyre zuhantunk eu legrosszabbja lettünk a versenyképességi rangsorban.
"140 ország közül a 69. helyre zuhant Magyarország a versenyképességi világranglistán. Helyezésünket főleg a hazai szabályozás kiszámíthatatlansága és a korrupció veti vissza. De visszafogó tényező az egészségügy és a közoktatás pénzügyi éheztetése és az állami bürokrácia is.
Mit tehet a kormány a versenyképességért?? kérdezzük Chikán Attila akadémikust."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

wizes, 2016.12.20 07:36

Nekem az tecc a legjobban, egy szagértő sem foglakozik azzal, hogy évente GDP 4% EU támogatást kapunk és emelett növekedik a gazdaság 2%-ot.
Nem merült fel senkiben, ha nem lenne támogatás mennyi lenne a növekedés??
2010 óta a gazdaság esne, csak a támogatás leplezi.
Szégyen és röhej, hogy elemi matematikával is hadilábon állnak az állítólagos szagembrók és emiatt a baj nem derül ki.
Aki a bajt elfedi az növeli!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html