Népszava: trükközött a kormány - PM: nem tükrözött

Jóval kisebb kiesést okoznak az egészségügyi rendszer potyautasai, mint amennyit a kormány állít, a valódi számokról vélhetően fogalmuk sincs a döntéshozóknak.
Komócsin Sándor, 2020. január 27. hétfő, 08:33
Fotó: Napi.hu

Erősen eltúlzott számokat közölt a kormány, amikor harcot hirdetett az egészségügyi ellátórendszer potyautasai ellen, és a szabályok drasztikus változtatásról döntött - írja a Népszava. A július elsejétől hatályos új szabály szerint csak készpénz ellenében láthatja el az orvos azt, akinek három havi járuléktartozása van, és a patikában teljes árat kell fizetnie a gyógyszerekért.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter december közepén azzal magyarázta a törvénymódosítást, hogy 2019 első kilenc hónapjában 75 ezren próbálták meg jogosulatlanul igénybe venni az egészségügyi ellátásokat. Izer Norbert adóügyi államtitkár ezt az adatot kiegészítette azzal, hogy összesen 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Lukács László György közérdekű adatigényléssel kikérte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) az elmúlt évekre vonatkozó adatokat. Ebből kiderül: 2016 és 2019 között az orvosnál évente átlagosan mintegy 400 ezer ember kapott "piros lámpát", vagyis jelzést arról, hogy van valami probléma a járulékaik nyilvántartásával.

Az, hogy ebből mennyi az adminisztratív hiba és mennyi a tényleges nem fizetés, az az egészségbiztosító adataiból nem derül ki. Csak az, hogy az ellátásukra mennyit költöttek a közkasszából. Ez mindösszesen évente 2-2,2 milliárd forint. Azaz jóval kisebb, mint amekkora tb-járulékhiánnyal az államtitkár érvelt. Ám a "piros lámpások" ellátásából keletkező tb-hiány még a 2-2,2 milliárdnál is bizonyosan kisebb. Az adóhivatalnak ugyanis kötelessége az érintettektől behajtani az elmaradt járulékot.

Megszólalt a PM

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által kiszűrt potyautasok közül csak azok, akik esetében az adóhivatal 2019 elejétől szeptember 27-ig hozott (összesen 74 535 ) jogerős határozatot, összesen 6,64 milliárd forint közterhet mulasztottak el megfizetni - közölte a cikk megjelenése utána a pénzügyi tárca..

A PM szerint annak összemosása, hogy mennyibe került a NEAK nyilvántartásában szereplő 400 ezer piros lámpásként nyilvántartott magánszemély közül az egészségügyi ellátást igénybe vevők egészségügyi ellátása, illetve mennyi közteher nem fizettek meg, minden szakmai alapot nélkülöz. Az egészségügyi ellátásra fordított összeg ugyanis nem befolyásolja a járulékfizetés összegét. Mint ahogy például a munkabért terhelő járulék megfizetése is teljesen független attól, hogy az államkassza mennyit fordít a magánszemély egészségügyi ellátására.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.01.27 22:54

Megint ingyenpénzt követelnek a liberáltak, habzó szájjal, és persze megint a mi adónkból. Azaz ismét a máséval vernék a csalánt, jó liberált szokás szerint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2020.01.27 22:36

Mennyi zagyvaság egy másolt cikkben... talán illene megtanulni számolni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MaTar, 2020.01.27 21:26

Az elmulasztott járulék és a járuléktartozás nem ugyanaz. Járuléktartozása annak van, aki bejelentkezett, de a járulékot nem fizeti meg, elmulasztott járuléka annak, aki be sem jelentkezett. Az egészségügyi szolgáltatási járulék estében valódi, a bejelentkezést követő nem fizetés miatti, azaz nem adminisztratív mulasztásból adódó járuléktartozás jóformán nincs. A létező egy része is a kijelentkezés elmulasztása miatti. A biztosítás, vagy a társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultság hiányában, viszont rengeteg az elmulasztott bejelentkezés és a meg nem fizetett járulék. Mindez a rendszer bonyolultsága és érthetetlensége, és az érintett szervek alkalmatlan ügyvitele miatt. Az új rendszer is csak akkor fog jelezni, ha valaki úgy megy orvoshoz, hogy a bejelentkezés nem történt meg. Valószínű, hogy ahogy jelenleg sem, a járuléktartozást nem fogja jelezni. Ha valakinek tíz évig nem kell orvoshoz mennie, akkor senki sem keresi rajta a jövőben sem, a meg nem fizetett járulékot. Ezért értelmetlen - ha csak a végrehajtási rendelet nem rendezi majd - az új szabályozás is. Csak finoman jegyzem meg: a nem megállapodás szerinti jogosultat a bejelentkezés napjától a NEAK terhére el kell látni. Akkor is ha reggel nyolckor jelentkezett be.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

efi99, 2020.01.27 14:38

Most akkor mi a cikk tanulsága? Csaljanak csak tovább jó magyar szokás szerint, hiszen ez csak aprópénz a költségvetésnek, majd a hülye becsületesektől beszedik úgyis?
Aki sáros, azt már évtizedek óta nem szabadott volna ellátni, csak életveszély esetén. Törött ujjal, influenzával, fájó fejjel és hassal haza lehet koccolni szépen, vagy csengetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

snel, 2020.01.27 11:41

A szokásos Komócsin féle hangzatos félremagyarázás, vagyis vélelmezések ténynek való feltüntetése és hajlítgatása, hogy sárdobálásra alkalmassá tegyük (mindezt a "hazai sajtó torzításmentes forrására", egy Népszava cikkre hivatkozva), de lássuk csak: az elmúlt években évi 400 ezer átlagosan a "problémás eset", így a tavalyi év első kilenc hónapjára vonatkozó 75 ezres szám itt már "kormány trükközésnek" minősíttetik, amikor arányosan akár 300 ezret is mondhattak volna (de a lebukást biztos az jelenti, hogy csak ennek egy negyedéről !!!!! volt szó), a 2019-es tényleges kiadásról pedig nincs újabb, jobb, lebuktató adat, csak a korábbi évek alapján vélelmezhető, ami nemhogy a pontos érték, de még a módszertan tekintetében sem tekinthető vitathatatlannak. Ha ez a lebukás tipikus esete, akkor a Népszava ill. ez a poszt minek minősíthető: sima, piti csúsztatásnak?! 
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html