Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag - a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül - támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot - közölte a miniszter.

Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal - mondta Gulyás Gergely.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) számára ugyanakkor az egészségügyi jogállásról szóló, hétfőn benyújtott törvénytervezet bértáblával kapcsolatos része nem elfogadható - derül ki a kamara vezetőinek Kásler Miklóshoz írott leveléből, amely a MOK honlapján olvasható.

A MOK elnöksége a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő alatt áttanulmányozta a tervezetet, ami, mint írják, a terület újszerűsége és a jogi szöveg bonyolultsága miatt csak részlegesen volt elvégezhető, ezért lehetőséget kérnek egy későbbi, meglapozott korrekcióra - írtuk meg korábban.