Elárulták, hogyan gyógyítják meg a magyar egészségügyet

A kormány a magyar nemzet jövőjében gondolkodik, ezért politikája középpontjában a család és a gyermek áll - mondta Kásler Miklós miniszter. Az egészségügyi rendszert a kormány éppen ezért úgy alakítja át, hogy a betegségek megelőzésén legyen a hangsúly.
Domokos Erika, 2018. december 14. péntek, 20:56
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az egészségügyi rendszert a kormány úgy alakítja át, hogy a betegségek megelőzésén legyen a hangsúly, a cél az, hogy a betegségeket okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a centrumkórházak tervpályázatának eredményhirdetésén az MTI tudósítása szerint.

Ennek megfelelően elkészült az öt nemzeti egészségügyi program, az oktatás átalakításának programja, elkészült az alapellátás és a sürgősségi ellátás megreformálásának koncepciója, és elkészült az a terv, amelynek eredményeképpen két éven belül átalakul, európai színvonalon fog működni a hazai gyermek- és gyermeksürgősségi ellátás.

Az egészségügyi fejlesztések újabb állomásai, a budapesti és a központi régiós fejlesztések ezen célok elérését szolgálják, így az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében a következő években 700 milliárd forint jut az ellátás színvonalának javítására. Ennek keretében három centrumkórház jön létre, de a beruházások között kiemelkedő lesz az újonnan épülő dél-budai intézmény, amely Európában is egyedülálló lesz - véli a miniszter. Az EBP keretében napirenden van az országos intézetek fejlesztése, és nincs olyan kórház vagy rendelőintézet, amely kimaradna a programból.

Az Egészséges Budapest Program centrumkórházakra kiírt tervpályázatának nyertesei: a ZDA-Zobok Építésziroda Kft. (dél-pesti), az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. (dél-budai) és a Paulinyi-Reith and Partners Zrt. (észak-pesti), második díjban Rutkai Pál András egyéni vállalkozó részesült (dél-budai centrumkórház).

Kásler Miklós szerint azzal, hogy a tervpályázatok eredményhirdetése megtörtént, "kézzel fogható közelségbe kerültek az épületek", azonban a gyógyítás minőségét nem csak ezek a körülmények határozzák meg, hanem az is, hogy kik dolgoznak ott és hogyan.

Látványos és formabontó épület lesz Budán

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint megalapozott szakmai döntések születtek és a költségvetési keretek is biztosítottak ahhoz, hogy a közép-magyarországi régió, azon belül is a főváros egészségügyi ellátása felzárkózzon a vidéki kórházakéhoz. A jövőben felépülő dél-budai centrumkórház zöldmezős beruházásként valósul meg, és egy olyan modern intézményt szeretnének, amely kiváló minőségben nyújtja az ellátást. A nyertes pályamű orvosszakmai szempontból minden igénynek megfelel, az épület megjelenése pedig látványos és formabontó.

Gulyás Gergely szerint továbbra is az a cél, hogy az új kórházban egyágyas szobák legyenek, és a nyertes pályázó úgy tervezte meg az épületet, hogy a legtöbb természetes fény jusson a belső tereibe. Ezen kívül egy háromszáz ágyas gyermekellátó részlege is lesz a kórháznak, ahol a kórtermeket úgy alakítják ki, hogy a szülők éjszakára is bent maradhassanak gyerekük mellett.
A dél-budai centrumkórház beruházója a legmodernebb megoldásokra törekszik, a kórház papírmentes adminisztrációval működhet majd, és egyéb intelligens megoldások segítik a betegellátást. Az egészségügyi ellátás színvonalában Budapest lemaradt a vidékhez képest, hiszen az előző uniós ciklusban 500 milliárd forintot költhettek a közép-magyarországi régión kívüli egészségügyi fejlesztésekre. Ezért a következő 4-5 évben Budapest és az agglomeráció felzárkóztatása a cél - véli a miniszter.

Mi lesz a Honvédkórházzal?

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a magyar honvédség megújulási folyamaton megy keresztül, aminek szerves részét képezi az egészségügyi ellátás is. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központja (Honvédkórház), az észak-pesti centrumkórház projektjében megújul, új épületekkel bővül az intézmény, és a most még széttagoltan működő kórház működése hatékonyabb lesz. A régi épületeket felújítják és három újat is építenek, ennek révén pedig a volt MÁV-kórház Podmaniczky úti épületéből elkerül az aktív ellátás. A Honvédkórház a telephelyek integrálásával 1500 ágyas lesz, és a teljes körű betegellátáson kívül meg fog felelni speciális feladatoknak is. Mint például annak, hogy Magyarország a NATO egészségügyi kiválósági központja és ennek bázisát a kórház adja.

A Honvédkórház fejlesztése nem csak a budapestieknek lesz előrelépés, hanem bizonyos ellátási területeken az ide tartozó 1,5 millió Közép-Magyarországon élő embernek is. Elmondta azt is, hogy az EBP-n belül az infrastrukturális fejlesztéseken túl több mint 3,7 milliárd forint értékben szereznek be orvostechnikai eszközöket.

HOZZÁSZÓLÁSOK