Ellenzék: most nem a lakásrenoválást, hanem a mindennapi megélhetést kellene segíteni

A cégeken közvetlen támogatás, vagy a társasági adó elengedése segítene, nem az önkormányzati bevételt jelentő ipa felére csökkentése - véli a DK. Az MSZP az emberek közvetlen támogatását hiányolja, párt szerint a napi megélhetést az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, vagy az álláskeresési támogatás emelése segítené, nem a lakásfelújítási támogatás. A Párbeszéd szerint az Orbán-rezsimet két dolog érdekli csupán: önmaga és a bosszú.
Domokos Erika, 2020. december 19. szombat, 19:50
Fotó: Getty Images

A miniszterelnök ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem engedje el a társasági adót! - írta Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője közleményében, amelyben reagált Orbán Viktor mai bejelentésére, amelyben többek közt a felére csökkentik az önkormányzati bevételt jelentő iparűzési adót a kis- és közepes vállalatoknak.

"Vállalkozásoknak járó közvetlen állami támogatás nem lesz, központi adók elengedéséről szó sincs, az elbocsájtott munkavállalók támogatása fel sem merül. A stadionok épülnek, a fideszes oligarchák gazdagodnak az állam pénzén, a válság meg szép csendben felfalja lassan a jövő évet is" - véli a szóvivő.

A DK azt követeli, hogy a miniszterelnök engedje el a társasági adót, nyújtson közvetlen állami támogatást a bajba került vállalkozásoknak, és fizessen rendkívüli állami támogatást a kormány elégtelen munkahelyvédelme miatt elbocsájtott embereknek - olvasható a közleményben.

MSZP: az embereket közvetlenül kellene segíteni

A miniszterelnök "még mindig nem érti, hogy nem az van bajban, aki az otthonának a renoválását tervezi, hanem az, akinek nincs munkája, üres a zsebe és üres a kamrája! A luxusban élő miniszterelnök nem látja az emberek valódi, mindennapos gondjait. Azt hiszi, hogy a legnagyobb gond most a síelés elmaradása meg a lakásfelújításhoz kapcsolódó hitelfelvétel - írta az MSZP közleményében.

"A napi megélhetést például az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése segíthetné, vagy az álláskeresési támogatás emelése. Mondhatta volna azt is, hogy megduplázzák a családi pótlékot, vagy egyszerűen csak olyan olcsón adják az energiát, amennyibe az valójában kerül. Orbán Viktor és kormánya most is csak a tehetősebbeknek segít, és még ezt is mások zsebéből teszi! A hitelmoratórium meghosszabbítása ugyanis egy fillérjébe sem kerül, az önkormányzatokat pedig az iparűzési adó megfelezésével tovább vérezteti, és ne legyenek kétségeink: a fideszes vezetésű települések majd megkapják az elvont gépjárműadót, sőt még több támogatást is, az ellenzékiek pedig fulladjanak bele pénztelenségbe" - vélik a szocialisták.

Párbeszéd: a kormány mindennel foglalkozik, csak a járvánnyal nem

A Párbeszéd szerint az Orbán-rezsimet sem a koronavírus-járvány kezelése, sem a magyar emberek, sem a mindannyiunkat kiszolgáló, megannyi közszolgáltatást elvégző önkormányzatok nem érdeklik.

A Párbeszéd szerint a rezsimet két dolog érdekli csupán: önmaga és a bosszú. A bosszú a változást akarók igényét 2019. október 13-án győzelemre váltó ellenzékiekkel szemben. Kivételesen cinikus és aljas magatartás ez akkor, amikor hetente ezrek halnak meg és fertőződnek meg, amikor 400 ezer a munkanélküliek száma, amikor a különféle sport-, vadászati meg hobbikiadásokra több százmilliárdot dobálnak ki. És kivételesen cinikus és aljas magatartás ez akkor, amikor Orbán a parlamenti törvénygyárával új szintre emeli a közpénzlopást, amikor hitelbe veri a magyar embereket, amikor a választási törvénytől a családfogalom szűkítésig mindennel foglalkozik, csak a pandémiával és Magyarország lakosaival nem. Mindeközben a Párbeszéd benyújtott számos olyan javaslatot, amely a válságot kezeli és a magyarok érdekeit szolgálják.

Jobbik: ez a nesze semmi, fogd meg jól!

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló bejelentése ma sem szólt másról, mint eddig, a magyar emberek valós megsegítése helyett az ellenzéki önkormányzatok tönkretételéről - közölte a Jobbik. A párt sokadjára követeli, hogy a kis- és középvállalkozásokat nem az önkormányzatok kárára, hanem velük együtt kell a kormánynak megtámogatni, ahogyan ez egyébként szinte mindenhol így történik Európában. "A felcsúti varázsló, napjaink Cipollája ma még feltételezhetően azt képzeli magáról, hogy az örökkévalóságig irányíthatja az orránál fogva a kormányzati cirkusz soraiba kényszerített közönséget, pedig egyre közelebb van a varázstalanodás és az ébredés" - írta a Jobbik közleményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2020.12.21 11:21

@Sorathul: Arra célzok, hogy nem biztos, hogy a megélhetésemre fordítanák. Innentől kezdve meg nem lesz további befizetés.
Ha meg a megélhetésemre fordítják, abból botrány lenne.
Nem ellopni szokták amúgy sem a befizetéseket, hanem túlárazott dolgokra költik, ahonnan meg visszacsurgatják a zsebükbe

Ebben akár egyet is érthetünk , ez igaz mindkét táborra !!
De bárhogyan is csapolják meg a közvagyont , szerintem az is lopásnak bizonyul.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.12.21 10:59

@lauda:
"Csak nem arra célzol, hogy ellopnák a befizetésed ?"
Nem.
Arra célzok, hogy nem biztos, hogy a megélhetésemre fordítanák. Innentől kezdve meg nem lesz további befizetés.
Ha meg a megélhetésemre fordítják, abból botrány lenne.
Nem ellopni szokták amúgy sem a befizetéseket, hanem túlárazott dolgokra költik, ahonnan meg visszacsurgatják a zsebükbe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.12.21 10:56

@Sorathul: "Ki gátol meg téged abban , hogy az összes jövedelmed az önkormányzatok számára átutald ??? "
Jobb esetben mindenkit a józan esze.

Vajon mit is jelent, jobb esetben a józan esze !! Csak nem arra célzol, hogy ellopnák a befizetésed ?? Ennyire nem bízol meg az elvtársaidban !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.12.21 10:51

@lauda:
"Ki gátol meg téged abban , hogy az összes jövedelmed az önkormányzatok számára átutald ??? "
Jobb esetben mindenkit a józan esze.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.12.21 10:34

@rigolya: Okoska!! Mindig is szerettetek más zsebében kotorászni . Ki gátol meg téged abban , hogy az összes jövedelmed az önkormányzatok számára átutald ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html