Ennyivel nőnek jövőre a bérek a multik nagyar cégeinél

Az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak 2019-ben Magyarországon a külföldi cégvezetők, a mérték egyelőre nem befolyásolja a megkérdezettek beruházási terveit, Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban - mondta Dirk Wölfer a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályvezetője a Kienbaum Consultants International tanácsadó céggel a bérezésről közösen készített tanulmány alapján
Domokos László, 2018. december 6. csütörtök, 14:20
Fotó: Pixabay

A kamara és a Kienbaum az idén ősszel 20. alkalommal készítette el közös tanulmányát a magyarországi bérezésről, a felmérésben 76 munkakörben tizenhatezer munkavállalóra vonatkozó valós fizetési adatot dolgoztak fel, többségében a DUIHK-tagvállalatai körében.

A megkérdezett cégvezetők több mint 20 százaléka a következő 12 hónapban az üzleti fejlődés előtt álló legnagyobb kockázatnak a szakemberhiányt és a munkaköltséget nevezte.

Magyarországon - az Eurostat adatai szerint - 2012 óta 34,6 százalékkal nőttek a bérek, míg ugyanez az arány Szlovákiában 29,9, Csehországban 26,8 százalék volt, az uniós átlag pedig 11,9 százalék. Ugyanakkor míg Magyarországon 2017-ben a munkaerőköltségek euróban számított értéke óránként 9,1 volt, az unió 28 tagállamának átlaga elérte a 26,8 eurót, Németországban pedig ez az érték a 34 eurót is meghaladta. Mindez azt jelenti, hogy Magyarország a munkaerőköltségek alapján a beruházó cégek számára még mindig az egyik legvonzóbb ország az EU-ban - jelentette ki a DUIHK kommunikációs osztályvezetője az MTI beszámolója szerint.

A friss felmérésbe bevont 56 cégvezető 25 százaléka szerint a rendelkezésre álló munkavállalók képzettségi szintje jó, 40 százalékuk szerint kielégítő. Ugyanakkor 28 százalékuk úgy látja, hogy a munkavállalók képzettsége csupán az elégséges szintet éri el. Éppen ezért nem meglepő, hogy a cégek 63 százaléka szerint jövőre sem csökken a vállalati továbbképzések iránti igény - állapította meg Alfred Berger, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég bécsi bérezési üzletágának vezetője.

A megkérdezett munkaadók a szakmunkások, fizikai munkások körében 6,8 százalékos, az alkalmazottaknál 6,4 százalékos, a szakirányú végzettségűeknél pedig 6,1 százalékos béremelésre számítanak. A vezető beosztásban, illetve az ügyvezetőként dolgozóknál pedig a tervezett béremelés 5,7, illetve 5,3 százalék.

A cafeteria 2019 eleji átalakítása miatt még bizonytalanság uralkodik a cégek körében. Komoly kihívást jelent a társaságoknak, hogy a béren kívüli juttatások továbbra is motiváló tényezők maradjanak a munkavállalók számára, de azok biztosítása a cégeknek se jelentsen jelentős adminisztratív költségeket - tette hozzá Sághy András, a tanácsadó cég országmenedzsere.

HOZZÁSZÓLÁSOK