A kormánypártok üzentek Brüsszelnek és döntöttek az Airbnb sorsáról

Elfogadta az Országgyűlés a kormánypártoknak a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatát, továbbá módosította a rövid távú szálláshely-kiadással összefüggő jogszabályokat - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2020. július 14. kedd, 16:27
Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A képviselők 128 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá kormánypárti képviselők erről szóló javaslatát.

A Ház döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai.

A parlament kikötötte azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, politikai pártok és "politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek" uniós forrásból nem támogathatók; a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése pedig elfogadhatatlan a jogállamiság címszó alatt.

Korlátozott lesz az airbnbzés

Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását.  A képviselők 149 igen szavazattal, 1 nem ellenében és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a kormány ezt célzó módosító javaslatát.

A Ház döntése alapján a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben.

Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják.

Az elfogadott javaslat indoklásában kifejtették, a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte a fővárosban, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri_2, 2020.07.15 09:52

Na...megint köhögött egyet a bolha. Hallotta valaki?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html