Brüsszelig ér a Színművészeti kormányzati átalakításának ügye

Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök is részt vesz abban a vitában, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetről rendeznek az Európai Parlament kulturális bizottságában - értesült a Népszava.
Domokos Erika, 2020. október 25. vasárnap, 07:30
Fotó: MTI Fotó / Mónus Márton

Korábban a Népszava számolt be arról, hogy az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága október 27-én délelőtt vitát tart a budapesti SZFE- átalakítása kapcsán kialakult helyzetről. Az eszmecserére meghívták az intézmény új és régi vezetőségének egy-egy tagját, valamint a kormány és a hallgatói önkormányzat képviselőit, akik valamennyien elfogadták az invitálást.

A lap legújabb információi szerint a szakbizottsági ülésen fel fog szólalni Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó új alapítvány kuratóriumának elnöke, György László, az alapító Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Upor László, az egyetem tanára és volt rektorhelyettese (a szenátus által megválasztott rektor, de a miniszter hónapokig nem nevezett ki), valamint Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese.

A meghívottak videokapcsolaton keresztül csatlakoznak a tanácskozáshoz, mivel a járvány kirobbanása óta vendégek csak rendkívüli esetekben kereshetik fel személyesen az EP-t - olvasható a Népszava cikkében.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a tanácskozáson mindkét fél képviselői elmondhassák a véleményüket. Az egyórásra tervezett vitában először a meghívottak kapnak szót, majd az EP politikai csoportjainak a képviselői. Az SZFE körüli fejlemények napirendre tűzését Romeo Franz német zöldpárti EP-képviselő kezdeményezte a kulturális bizottság szeptember végi ülésén - adta hírül a napilap.

Tízezres tömeg vonult október 23-án Budapest utcáin a felsőoktatás autonómiájáért, a szellemi szabadságért a SZFE hallgatóinak szervezésében. Az SZFE és a Titkos Egyetem elnevezésű összegyetemi szerveződés képviselői egyebek mellett arról beszéltek, hogy minőségi oktatásra csak autonóm intézményekben van lehetőség, ezért ki kell állni azok függetlensége mellett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2020.10.25 15:44

@Lehner.geza@gmail.com: ...Nézze, ez a francia tanár nem félt. Nyilván ebben az országban ez hihetetlen, mert nálunk, már csak az SZFE-n van néhány ember, aki nem fél a Fidesztől. Mi hol tartunk ön szerint?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.10.25 15:29

Vivát Dartagnan, Athos, Porthos, Aramis! Where are they in France? They have to defend the teachers!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.10.25 15:23

Vivát french teachers!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vivát SZFE!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.10.25 15:21

Ha sok olyan ember lenne Európában, és Franciaországban, mint ez a hős francia tanár, valami azt súgja, hogy sokkal előrébb lennénk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.10.25 15:18

...Nem lehet feladni, ha feladjuk, azt is elveszítjük, ami eddig a miénk volt. Minden tiszteletem ezé a francia tanáré. Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Hátha ezért az eszmékért meg kell halni, akkor még ma is vannak, akik hajlandóak ezért meghalni. Hajrá Európa! Sok minden van, amire büszkék lehetünk!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html