Európának üzent az USA külügyminisztere

A NATO-nak ébernek kell maradnia, és meg kell erősítenie keleti védekezőképességét, valamint biztonsága érdekében Európának növelnie kell védelmi kiadásait - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozására érkezve.
Papp Zsolt, 2017. március 31. péntek, 13:03
Fotó: MTI/EPA

Tillerson, aki első ízben vesz rész a NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén, agressziónak nevezte és elítélte az ukrajnai orosz beavatkozást, valamint kijelentette: az Egyesült Államok fenntartja a szövetségeseinek védelmére vonatkozó megállapodását - írja az MTI.

Tillerson szerint a NATO szövetségeseinek meg kell állapodniuk a katonai szövetség tagállamainak május végére tervezett vezetői ülésén a pénzügyi kötelezettségek teljesítéséről, illetve terveket kell elfogadni annak végrehajtására.

Azoknak a tagországoknak, amelyeknek nincsen tervük arra, hogyan érjék el kétszázalékos védelmi kiadások teljesítését, tervet kell készíteniük annak megvalósításához. Azoknak a tagországoknak, amelyek már rendelkeznek ilyen programmal, fel kell gyorsítaniuk vállalásaik teljesítését - szögezte le.

Elmondta, a májusi csúcstalálkozóig az Egyesült Államok megfontolja, miként tudna a NATO határozottabb fellépése stabilitást teremteni Irakban, és hogyan járulhat hozzá az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellni harchoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK