Hitelfelvevők, figyelem! Sokat spórolhatnak ezzel a lépéssel

Kevesen döntenek a kölcsönök lecserélése mellett, pedig 20-30 százalékkal is lehetne csökkenteni a törlesztőrészleteket. Felfelé indultak a kamatok - írja a Népszava.
Szabó Dániel, 2018. június 28. csütörtök, 07:43

A korábban fölvett, drágább lakáskölcsönök töredékét váltják csak ki kedvezőbb hitelkonstrukcióval: miközben rengeteget lehetne spórolni egy adósságrendező hitellel kedvezőbb feltételekkel. A lap számára a Bank360 által készített kalkuláció szerint fix kamatozással 15 évre egy 10 millió forintos lakáskölcsönt 7 százalék körüli teljes hiteldíj mutató (THM) és 89 ezer forintos havi törlesztőrészletet mellett lehetett például 2013-ban fölvenni. Ma viszont ezt a hitelt ki lehet váltani akár egy 3 százalékot alig meghaladó THM-mel rendelkező kölcsönnel is, aminek a törlesztőrészlete 73 ezer forint. Vagyis havonta 16 ezer forintot lehetne így spórolni, ami éves szinten közel kétszázezer forint megtakarítást jelentene.

Most sokkal könnyebben lehet olcsó hitelt kapni: köszönhetően a történelmien alacsony kamatkörnyezetnek és a bankok közti versenynek. Míg a forint alapú fogyasztásihitel-szerződések kamata öt éve átlagosan 17,7 százalék volt, 2017-ben már csak 12,6. A szintén forint alapú jelzáloghitelek átlagos kamata 5 éve még 8,3 százalékra rúgott, míg 2017-re 4,4 százalékra, majdnem a felére csökkent. A hitelek költsége is kisebb lett: a fogyasztási hiteleknél 23,4 százalék volt 2013-ban az átlagos THM, míg 2017-ben csak 13,7 százalék, a lakáshiteleknél pedig 9,8 százalékról 4,8 százalékra ereszkedett a hiteldíjmutató.

A hitelkiváltás lényege, hogy az ügyfél a korábbi drágább hitelt végtörleszti az olcsóbb hitelből, majd annak törlesztőrészleteit fizeti tovább. A terheken többféle módon is lehet könnyíteni: az alacsonyabb kamatok miatt vagy a törlesztőrészlet csökkenthető le a hátralévő futamidőre, vagy a futamidő lehet rövidebb, ha azonos marad a törlesztőrészlet. Ha pedig mind a törlesztő, mind a futamidő változatlan marad, akkor magasabb kölcsönösszeghez lehet hozzájutni - mondta el a Népszavának Veres Patrik, a Bank360 szakértője.

A lehetőséggel kevesen élnek:

Lakáshitel kiváltására tavaly 3 233 szerződést kötöttek, összesen mintegy 14 milliárd forint értékben. Ez a tavalyi 605 milliárd forint értékű 104 569 lakáshitel-szerződésnek alig a 3 százalékát jelenti.

A jelzálogkölcsönöknél érthető, hogy miért marad el a kiváltási kedv. Ugyanis ezek esetében legalább 20, de van, hogy 40 százaléknyi önerőt is be kell fizetni. Ez egy 10 millió forintos hitel esetében pedig 2-4 millió forintot jelent, ami keveseknek áll rendelkezésre.

A környezet viszont július 1-től változik: a Magyar Nemzeti Bank szigorúbb feltételekhez köti, ki kaphat hitelt.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK