Idén is gyorsan nőnek a bérek - elemzők

Tavaly decemberben kiugró mértékben nőttek a fizetések. Idén is gyors lehet a tempó.
MTI-Eco, Napi.hu, 2015. február 20. péntek, 11:49
Fotó: Napi.hu

A friss KSH-statisztika szerint tavaly decemberben a nemzetgazdaságban 6,7 százalékkal nőttek a bérek, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a nettó reálbérek 7,7 százalékkal emelkedtek. A versenyszférában 5,6 százalékkal nőttek a fizetések, a költségvetési szerveknél azonban még nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal nőttek a bérek 2013 decemberéhez képest.

A kiemelkedő decemberi adatokban fontos szerepe van az év végi prémiumoknak, de prémiumok nélkül is 4,5 százalékos növekedést mutat a decemberi statisztika. A bérnövekedés mellett decemberben 50 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ez pedig összességében a lakosság vásárlóerejének erősödését eredményezte - komentálta az adatokat Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető elemzője.

A nemzetgazdasági tárca további létszámbővülésre és reálkereset emelkedésre számít a GDP adatok, a folyamatosan javuló foglalkoztatottság és a csökkenő árak fényében. Mindez kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetére és erősíti a belső fogyasztást is.

A tavalyi, lényegében 0 százalékos infláció miatt a 3 százalékos átlagos béremelkedés egyben azt jelenti, hogy a reálbérek is körülbelül ennyivel emelkedtek. A növekedés pedig a háztartások pénzügyi mozgásterét növelte, ez abból is látszik, hogy tavaly a kiskerforgalom is nőtt. A szakember szerint a múlt decemberi kiugró béremelkedés ellenére komolyabb változások nem várhatóak az idén a béreknél. A tavalyihoz hasonló 3 százalékos átlagos emelkedés várható, és mivel az infláció újra a 0 százalék körüli szinten maradhat, a reálbérek idén szintén nagyjából ilyen mértékben növekedhetnek - véli Németh.

A rendszeres bérek emelkedése, valamint a családi adókedvezmények kiterjesztése jelentős megtakarítást és a vásárlóerő növekedését eredményezi, ami megmutatkozik majd a fogyasztásban is - állapította meg Balatoni András, az ING Bank Zrt. vezető elemzője. Azt is megjegyzete azonban, hogy a létszámbővülés ellenére a vállalatok által is egyre többször kifogásolt munkaerőhiány figyelhető meg, ami fölfelé hajtja a béreket.

A javuló foglalkoztatás és az emelkedő keresetek a továbbiakban is segíthetik a fogyasztás bővülését, amely mind nagyobb súllyal járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. Ezt a hatást rövid távon erősíthetik a devizahiteles elszámolások is - véli Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. vezető elemzője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2015.02.21 21:16

T@Zodiakus: Vegye mát észre a pozitív dolgot is . A helyettes államtitkárok fizetése 30 %-al nőtt,örüljünk együtt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

janus, 2015.02.21 19:31

@DrAgy:
akinek van esze és nem teljesen hülye az látja hogy itt bukovári van...csak el van kenve a dolog...
a közszféra egyes részeit megerősítették...tanárokat fűnyíró szerűen felpénzelték a választások előtt...
5 szintű lett a közigazgatás...
és folyik a pénznyomda...
A 10 e milliárd +paks....csak hab a tortán a KDNP elnézi a nyomort...
A kereszténység nélküli kereszténypárt a KNKDNP...a nyomor támogatása....
a jövő nélküli tömeges közmunka se nyugdíj se semmi...
a teljesen agymosott ötletek, melyek nem jelentenek semmit...vasárnapi zárva tartás ennyire telik....
mintha csinálna valamit ez az istentelen párt....
200 milliárdért sport létesítmények...
lakástámogatás elvonás....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2015.02.21 13:38

Idén is gyorsan nőnek a bérek
-Még gyorsabban esett a forint az euróhoz,dollárhoz képest.
Magyarul egyre olcsóbban dolgozunk a nemzetközi versenyben.
Süket szöveg,nem kell vele foglalkozni ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2015.02.21 12:50

@DrAgy:


csak egy példa..segítettem a szegény szomszédnak elhozni (kocsival)az új konvektorát..már régen kellett volna neki, de nem volt pénze rá, így nem fűtött
én már 3 évvel ezelőtt is néztem miatta, itt a közelben, hogy mennyibe is kerül..most is oda mentünk

3 évvel ezelőtt úgy 64 ezer HUF volt, most 80 ezer HUF..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrAgy, 2015.02.21 08:45

Nagyon gyorsan nőnek a bérek, de az árak még gyorsabban. Amire a lakosságnak naponta szüksége van, azokon a területeken 20-40-60% áremelkedés tapasztalható, míg a gőzmozdony hajtókar, a gőzhajósíp, meg a biciklilánc suvix és a kétfejű facsavar olcsóbb lett. A 2000 forintos emelőt, mert tönkrement, 11000 forintért tudtam kiváltani akciós áron. Mindezt 5 év futamidő alatt. Ez csak egy példa, de van még számtalan. A nyugdíjakat meg röhejes, 1.8%-al emelték. Ez egy minimál nyugdíj esetében mindösszesen havi 300 forint. Aki ezt a hazug statisztikát kitalálta, menjen el egy hét végére bevásárolni a családnak. Vesse össze a 2010-es árakkal és meg fog lepődni. Mondhatom a kormánynak, hogy ebből a hurráoptimizmusból nem kérek. Lehet, hogy a társadalmi piramis felső 10 %-ának jó, de az 5 millió nyomorban élőnek nem hiszem. Gondolkodni is kéne olykor. ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html