A NAV minden évben több ezer aukciót szervez, mely során a legkülönbözőbb termékekre lehet licitálni - és szerencsés esetben akár féláron megvenni őket. 2011-ben például közel 2300 sikeres árverése volt az adóhatóságnak, 2012-ben ez a szám megközelítette a 2700-at, idén pedig egy nagyobb megugrást mérhetünk, hiszen az október 24-i adatok szerint már 4124 sikeres aukción vannak túl.

A hatóságnak komoly bevétele is van ezekből, hiszen csak idén már 1,3 milliárd forint feletti értékben sikerült vevőket találni (erről bővebben lásd táblázatunkat). A NAV tájékoztatása szerint az ingóárverések túlnyomó többségére az állami adóhatóság végrehajtási eljárásai keretében kerül sor, ennél kisebb arányban árverezik el a NAV vám- és pénzügyőri, valamint bűnügyi szakterülete eljárásai során a NAV rendelkezése alá került ingóságokat.

Elektronikus Árverések alakulása 2013. év január 1-től - október 24-ig kategóriánként:
IngóÜzletrészIngatlanVámszakmai (ingó)
Sikeres árverések száma (db)34529174489
Az árveréseken értékesített vagyon becsértéke (E Ft)125800316870325717171999
Az árveréseken értékesített vagyon vételára (E Ft)9241238452235062152235
Forrás: NAV

Az aukciókon a minimálárat általában a becsérték - amit a lefoglalásakor a végrehajtó ügyintéző állapít meg a piaci értéket figyelembe véve - 50 százalékában szabják meg. Korábban a hagyományos licitek esetében - az azokat uraló "maffia" miatt - az árverési vételár átlagosan alig haladta meg a becsérték 25 százalékát, ám mára, főképp az elektronikus árverés bevezetésének köszönhetően, már változik a trend és jelenleg 74 százalék körül van ez az érték. Fontos tudnivaló, hogy az elektronikus árverésen az a nagykorú vehet részt, aki regisztrálja magát az ügyfélkapun és az árverési felületen, ám a jogszabály például kizárja, hogy az adós az árverezésre kerülő korábbi tulajdonát ily módon szerezze vissza.

Rendkívül nagy a választék

A NAV elektronikus aukciós oldalán böngészve szinte bármilyen termékkel találkozhatunk a már meghirdetett árverések között, így van pizzasütő 125 ezerért, Kalinka Prémium Quality Vodka 1500-ért, betonkeverő 10 ezerért, vagy éppen 12 darab női pénztárca 2400 forintos kihirdetési áron. Igaz ez utóbbinál azért odaírták, hogy az elárverezett vagyontárgyakért sem az adós, sem az adóhatóság nem tartozik jótállással.

A pizzasütő

Az aukciós oldalon igen nagy számban találtunk ruházati termékeket is, a legdrágább tétel egy 89 darabból álló női ruhagyűjtemény, melyért nem kevesebb mint minimum 2,2 millió forintot kell leszurkolnia az érdeklődőnek. Az első férfiaknak szóló ruházati termék a kilencedik helyet foglalja el a legdrágábbak között, a 263 kínai cipőért legalább 420 ezer forintot kell letenni az asztalra. Természetesen vannak ezeknél jóval kevesebbe kerülő tételek is, egy Reebok férfi póló például már 750 forintért is a mienk lehet, de ugyanennyiért árulnak egy Playboy mintás női felsőt is.

Nagy a szórás az ingatlanok között

A cikkünk írásának pillanatában 285 ingatlan volt meghirdetve, melyből 69 volt a családi ház, 31 a lakás, 11 a garázs, de találtunk 4 utat(!), 7 rétet, 2 gyümölcsöst, illetve 1 tavat is. Ez utóbbit a Vas megyei Mikosszéplakon van és legalább 637 ezer forintot kell kifizetnünk érte.

Így néz ki az eladásra kínált tó

Visszatérve a családi házakra, a legdrágábbat Veszprémben árulják, mégpedig minimum 26,4 millió forintért. Ezért az összegért egy közel 200 négyzetméter alapterületű 21 éves téglaházat vehetünk, melyben 2 szoba, 3 félszoba, 1 konyha, 1 kamra, 2 fürdőszoba, 2 WC és 1 előszoba található, de tartozik hozzá egy 50 négyzetméteres garázs is. Az árverseny következő helyezettje egy győr-győrszentiváni ingatlan, melynek főépülete 130 négyzetméter, amiben többek közt 3 szoba és garázs is található - amennyiben érdeklődne, úgy legalább 18 millió forintot kell előkészítenie.

A másik végletet egy, a Hajdú-Bihar megyei Szerepen található 80 négyzetméteres ház jelenti, a 90 éves, fa és cseréptetős épületért ugyanis mindössze 131 ezer 251 forintot kell kifizetni - már amennyiben nincs más érdeklődő. Ennél még a jelenleg elérhető legolcsóbb lakás is drágább, hiszen a Bács-Kiskun megyei Solton lévő ingatlan tulajdoni hányadának feléért valamivel több mint 281 ezer forintot kérnek, ráadásul az adóhatóság arra is felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a lakásban laknak.

A legdrágább családi ház

A legdrágább lakáshoz üzlet is tartozik, mégpedig egy élelmiszerbolt, így a Győr-Moson-Sopron megyei ingatlanért több mint 17,2 millió forintot kérnek. Rossz hír, hogy ez az ingatlan is lakott. A képzeletbeli dobogó második helyét 9,2 millió forinttal egy fővárosi, 13. kerületi lakás foglalja el: ennyi pénzért egy 63 négyzetméteres lakást szerezhetünk, bár, hogy pontosan milyet, azt nem lehet tudni. Erről a NAV honlapján ugyanis a következő szöveg olvasható: "az értékesítés előtti szemle során a lakásba bejutni nem tudtunk, az adós az ingatlan jellemző sajátosságairól adatot nem szolgáltatott, továbbá nem járult hozzá beltéri képek készítéséhez".

50 ezerért már válogathatunk is az autók között

Érdemes még szót említeni a felkínált járművekről is, amiből 177-et találtunk. A legolcsóbb autó egy 1989-es Ford Fiesta, melyért minimum 37 500 forintot kell leszurkolnunk. A több mint 56 ezer kilométert ment autó a NAV szerint is elhanyagolt állapotban van, műszakija lejárt, talán ezért is kérnek mindössze ennyi pénzt érte. Ötvenezer forintért viszont már több autó közül is választhatunk, ennyibe kerül ugyanis egy Seat kisteherautó, egy 1991-es Opel Corsa, vagy éppen egy '97-es Volkswagen Caddy 1.9 D is.

Az 1,9 milliós BMW

A legdrágább jármű egy Ikarus E98 jelenleg, a 829 ezer kilométert futott buszért 3,2 milliót kell legalább kifizetnünk. Őt egy Renault Premium 420.19T követi a sorban 2,25 millióval, míg a személyautók rangsorát egy BMW 187-es vezeti 1,9 millióval. A 2008-ban gyártott jármű közel 168 ezer kilométert futott, van benne szervókormány, ABS, elektromos ablak, CD, utas és vezető oldali légzsák, központi zár, rádió, klíma, könnyűfém keréktárcsa és riasztó is, sőt a műszakija is jó jövő augusztus közepéig. A NAV honlapján az olvasható, hogy "a jármű megkímélt álapotú, sérülést nem láttunk az átvételkor", de azért azt is hozzátették, hogy az elárverezett vagyontárgyakért sem az adós, sem az adóhatóság nem tartozik jótállással.

Amennyiben Ön is böngészne a termékek között, úgy kattintson!