Surranópályán kamatot emelhet az MNB

Szakértők szerint közeleg a kamatemelés következő lépése, ami megdrágíthatja a változó kamatozású vállalati hiteleket is. Rosszul járhatnak, akik most kezdtek beruházásba valamelyik támogatott kölcsönből - nyilatkozta Horváth István, a Sberbank treasury vezetője, aki szerint nem az alapkamat megemelésére kell készülni, hanem bújtatva, az egyhetes lábhoz nyúlnak hozzá.
Szabó Dániel, 2020. október 25. vasárnap, 16:18
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Sorakoznak az intő jelek, amelyek a közel jövőben újabb jegybanki kamatemelést vetítik előre. Az elmúlt hónapokban gyengülő forint és a romló nemzetközi hangulat, valamint az állampapírpiac lassulása egyaránt ilyen jelzés, amelyekre érdemes felfigyelni. A végső lökést egy váratlan esemény adhatja meg az MNB-nek.  Amennyiben tartani szeretné a 350 forint körüli euróárfolyamot az év hátralévő részében is, a nemzeti bank drasztikusabb lépés meghozatalára kényszerülhet - mondta el az Inforádiónak adott interjújában Horváth István, a Sberbank treasury vezetője.

De nem arra kell számítani a szakértő szerint, hogy a hosszabb ideje 0,6 százalékponton stagnáló alapkamatot módosítanák, hanem bújtatott kamatemelésre kell készülni. Az egyhetes betéti tender kamata indult el felfelé 0,75 százalékpontra, elszakadva az alapkamatról már egy korábbi MNB-s döntésnél. Most viszont ezt tovább növelhetik.

"Sokakat érinthet egy kamatemelés, például azokat, akik anticiklikus módon most terveznek beruházásokat, pont a történelmi léptékben nézve is alacsony kamatok és az olcsó hitel miatt" - mondta el Horváth István.

A hitelfelvételben gondolkodó vállalkozásoknak ezért érdemes az alapkamat és a referenciakamatok mellett a bankközi BUBOR-t is figyelni, mert a változó kamatozású termékek, amelyek törlesztőrészlete is rugalmasan csökken és nő, általában ehhez vannak kötve, forint hitel esetén. Az igazán profik azt is nézik, hogy a hosszú távú (10 éves) és a rövid távú (3 hónapos) kamatok között mekkora a különbség, mert ha nincs nagy differencia, akkor érdemesebb lehet a fix kamatozású kölcsönt felvenni. Ez kismértékben magasabb törlesztőrészletet eredményez ugyan, de cserébe kiszámíthatóbb üzletmenetet biztosít. Az elmúlt időszak egyik sikertermékét, az NHP pluszt is magas arányban használják emiatt hitelkiváltásra a vállalkozások- ismertette tapasztalatait a Sberbank szakértője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DrNemoda, 2020.10.26 15:43

Tekintve, hogy a nagypofájúak végzetesen elkéstek, most már majdnem tökmindegy, mivel rontják tovább a helyzetet ! A forint sohsem volt olyan erős, ahogyan ők állították, és most meg csak az inflációt fogják táplálni a betétek kivonásával, a hitelek drágításával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html