Zsiday: Orbán Viktor "feláldozta" a gazdaságot, igaz, sok választása már nem volt

A magyar kormányfő ősszel már csak két rossz között választhatott, és próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország: a gazdaság is belassul, ráadásul még sok halott is lesz - véli Zsiday Viktor befektetési szakember.
Domokos László, 2020. november 16. hétfő, 12:40
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A koronavírus-járványra nincs jó válasz. Mivel a korlátozások több hét késleltetéssel hatnak, a vírus most már végigsöpör, és a 10 ezer halott sajnos így is lehet, hogy meglesz, de jobb később bevezetni az intézkedéseket, mint soha.

Ráadásul a magyarok egészségi állapota - részben saját hibájukból, részben a nem megfelelő megelőzés és ellátás miatt - éves szinten is ugyanúgy sok ezer elkerülhető áldozatot követel, mint a járvány, emiatt még sincsenek felháborodott tömegek. Nem irigylem azokat, aki most döntéshozói helyzetben vannak - mondta Zsiday Viktor közgazdász a hvg.hu-nak adott interjúban.

Orbán Viktor kormányfő "feláldozta" a gazdaságot, igaz, sok választása már nem volt - fogalmazott a befektetési szakember. Véleménye szerint a magyar kormányfő ősszel már csak két rossz között választhatott, és próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország: a gazdaság is belassul, és még sok halott is lesz.

Az idei év - 2009-hez hasonlóan - mély recessziót hoz, az majdnem irreleváns most már, hogy ez éppen tizedszázalékban mekkora. A valódi kérdés a 2021-es növekedés, és Magyarországnak is nagyon fontos ezzel kapcsolatban az európai kríziskezelő csomag. Az EU rendes költségvetéséből származó források elapadása miatt 2020-22 között amúgy is komoly gazdasági ellenszelünk van, ezt részben ellensúlyozhatja az európai csomag. Ebből nem érdemes kimaradni - mondta Zsiday.

A Fidesz-kormánynak már volt egy komolyabb recessziója: a 2012-es, amit részben az európai gazdaságpolitika bénázása, részben a gazdasági helyzet téves megítélése okozott. 2011-ben a magyar kormányerők azt hitték, hogy nagy költségvetési ösztönzéssel be lehet indítani a gazdaságot, de 2012-ben az európai adósságválság miatt hátraarcot, és súlyos költségvetési megszorításokat kellett csinálniuk. E kettő eredménye másfél százalékos recesszió volt 2012-ben. Ezt még össze lehetett mosni a 2008-2009-es válsággal, de ennek ellenére akkor a Fidesz népszerűsége nagyot zuhant. Tehát dolgozott már Orbán Viktor kemény időszakban is. Csakhogy a jelenlegi válság mélyebb, drasztikusabb, és

a kibekkelésen túl nem látom a válságkezelés pontos gazdasági koncepcióját.

Tavasszal is azt írtam, hogy nagy, átütő csomag kell, és tavasszal is azt láttam, hogy a miniszterelnök gazdaságfilozófiája ezt nem igazán teszi lehetővé: leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy azt tanulta Gyurcsány sorsából, hogy eladósodni, nagy költségvetési hiányt csinálni veszélyes, mert kiszolgáltatottá teszi őt, mint politikust, és a bukásához vezethet - mondta egy kérdésre válaszol a befektetési guru.

A nyugati országok által a gazdaságaikba öntött eszközök nagyon komolyan fognak hatni 2021-ben - mihelyst jövő tavasztól, nyarától véget ér a félelem, és véget érnek a korlátozások, ezeket a pénzeket felhasználják, és komolyabb gazdasági fellendülés jön. Erre pedig Magyarország rá tud csatlakozni. Meg lennék lepve, ha 2022 elején nem lenne itthon is kellemes gazdasági növekedés - tette hozzá a közgazdász.

Véleménye szerint abban a kevésbé valószínű esetben, ha a gazdaság nem találna magára 2022 elejéig, akkor biztos, hogy olyan szavazatvesztést szenvedne el a Fidesz, ami lehetetlenné tenné számára a választások megnyerését a jelenlegi választási rendszerben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Manoka14, 2020.11.16 18:36

@Manoka14: Nyugi fürödj a vajda által készülő takonyba,csak utána ne sírj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.11.16 18:31

@Manoka14: Látom most bújt elő a pöcegödörből, önmagából kiinduló.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Manoka14, 2020.11.16 17:42

@katolikus: Olyan seggnyalókról mint te.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

efi99, 2020.11.16 17:42

Szegény OVi. Ezt az ellenséget nem lehet sem a libernyákokra, sem Sorosra, sem Gyurcsányra kenni. Itt már nem elég pofázni, cselekedni is kéne. Az meg nem megy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

katolikus, 2020.11.16 17:31

@Denden:
Milyen tragédiáról beszélsz szerencsétlen?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html