Kósa-ügy: súlyos bizonyítékokat lebegtettek meg

A Kósa Lajost megigéző „csengeri háztartásbeli” nő ügyvédje, Helmeczy László azt állítja, van egy olyan, eddig nem ismert okirat, amely minden eddiginél érzékenyebben érintheti a politikust - írja a 24.hu.
K. Kiss Gergely, 2018. március 27. kedd, 08:43

Hétfőn este volt az ATV vendége Helmeczy László ügyvéd, aki az 1300 milliárd forintot "öröklő" Sz. Gáborné ügyvédje, egyben a DK nyíregyházi képviselője. A műsorban arról beszélt, hogy látott egy olyan dokumentumot, ami arról szólt, hogy Kósa Lajos is előnyben részesült volna - olvasható a portálon.

A műsor után a hvg.hu kereste meg a férfit, aki elmondta, hogy egy ajándékozási szerződésről van szó, amin ügyvédi ellenjegyzés van. Azaz ez nem közokirat, de bizonyító erejű magánokirat.

Az ügyvéd a dokumentumot nem mutatta meg az adásban, de azt állította, hogy nála van, a Kósa Lajos édesanyjának nevére kiállított közjegyző előtt hitelesített 800 milliós ajándékozási szerződéssel együtt.

A Helmeczy szerint Kósa Lajos és Sz. Gáborné aláírása is szerepel a papíron, az előny pedig nem pénzt, hanem valami "egyebet" jelent. Hogy mit arról nem akart beszélni, ahogy annak értékét sem árulta el, sőt még a nagyságrendjét sem. Arra hivatkozott, hogy azt nem tudja megsaccolni.

Hétfőn derült ki, hogy Sz. Gáborné elhagyta az országot, állítólag gyógykezelésen van, és a választásokig már nem jön haza. Ugyanígy eltűnt Kósa Lajos is, akinek nyilvános programjait sorra mondta le a Fidesz, és már csak maximum nem meghirdetett eseményeken engedik átadni dolgokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2018.03.27 20:34

@ti kamuztok: Már csak agonizál a szerencsétlen. Megjött Soros is az érveiben.......Nehogy elvedd a kedvét az írogatástól. Ő egy élő reklámja a NER-nek. Had lássa mindenki aki ezeket a kommenteket olvassa, hogy ezek ezen a szellemi színvonalon vegetálnak, nagyjából egy eukarióta szintjén.

És a legszebb az, hogy ezt hírdetik is. Nem elég, hogy idióták de büszkék is rá....

Jajj Hoffmann Rózsa mi tettél !!!!!! Ezek már a te munkásságod végtermékei !!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ti kamuztok, 2018.03.27 20:26

@lomb: "Tehát elismeri, hogy az 1 Ft közjegyzői okiratba foglalása (a maguk "értéke") is korrupció, ám olyan bagatell, hogy kutyába sem veszik, azaz maguk értéktelen aljanép. Szép, hogy beismeri"

Te öreg, te annyira szerencsétlen agyatlan droid vagy, hogy azt csodálom, hogy kínodban még tudsz írni is! :)))
Te öreg, közjegyzőhöz ok nélkül nem megy az ember, pláne akkor, ha olyan 1300 milliárdos , meg 800 milliós ügyleteket foglal közjegyzői okiratba, amelynek a tartalma alapján milliós nagyságrendű közjegyzői díjat kell neki fizetnie érte! :)))
Te öreg, agyat mikor növesztesz?
Ide, erre a portálra, nagy szükséged lenne rá! :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.03.27 20:20

@lomb: Na végre megjött a Sorosozás !!!!
Mi tarott eddig agyhalott ? Felhívtad a piros telefonon Habonyt ?
És hol vannak a migráncsok a történetben ? Ja és az új sláger az ENSZ, mert gondolom ők is benne vannak.

Hát igen az 1300 milliárd az nem 1 forint a biztos. Csak az a nagy helyzet, mint ahogy az előbb írtam, hogy a több lóvénak nagyobb a büntetési tétele, mivel minősítő körülmény a lóvé. Tudom, hogy egy herélt baromnak mit te ( te hívtad így magadat néhány kommenttel ezelőtt ) ezek a fogalmak kínaiak. De az internet segíthet ebben is.

Szóval eljön még annak az ideje, hogy erre az összegre a zsírdisznó vajdád és a kleptomán bandája nem lesz büszke, sőt csak gondot fog jelenteni és akkor neked is el kell majd menni dolgozni a betevő szénádért.

Lajcsinak már most gondot okoz, fut a nyilvánosság elől, mint Swarzenegger a Runing Man-ben. Csak neki a vége nem lesz happy end...XDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2018.03.27 20:07

@Darabont1453: Tehát elismeri, hogy az 1 Ft közjegyzői okiratba foglalása (a maguk "értéke") is korrupció, ám olyan bagatell, hogy kutyába sem veszik, azaz maguk értéktelen aljanép.
Szép, hogy beismeri.

Mindez mást is elárul, pl. azt, hogy a böszmék kezdenek kifogyni a soroslóvéból (ilyen olcsójánosokat foglalkoztatnak), annak ellenére, hogy kimeríthetetlennek tűnt az a bugyelláris, avagy a gazda ennyire elégedetlen a böszmék ténykedésével?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.03.27 19:34

@lomb: " Értem! Tehát akkor és csak akkor korrupció a közjegyzői okirat, ha 1300 milliárdról szól! Ha 1 Ft-ról, mint amit maguk közjegyzői okiratba foglaltattak a kommentelésük jól megérdemelt béreként (értéket az értékért), az mán nem.

Hááát... ez mán döfi... "

Látod mennyire hülye vagy ember ? Ha volna halvány fingod arról amit beszélsz akkor tudod, hogy az ilyen bűncselekményfajtáknál az elkövetési érték igenis számít, még a kisérletnél is. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy 1 forint vagy 1300 milliárd. Az összeg ugyanis minősítő körülmény.

Nem baj reklámozd még, hogy mekkora idióta vagy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html