"Lepusztulva áll majd a magyar gazdaság" - bajra figyelmeztet a szakértő

Hiába jók a makrogazdasági számok, ha Magyarország még a volt szocialista országok között is csak a középmezőnyben tengődik. Jelenleg az európai konfjuktúra és az uniós források kedveznek hazánknak, de ha nem lesz fordulat, akkor elfogy a levegő.
Szabó Dániel, 2018. február 4. vasárnap, 09:48
Fotó: Shutterstock

Afelé tart a magyar gazdaság, amiről egyszer már bebizonyosodott, hogy nem képes többletjövedelmek előállítására - mondta Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa az Inforádiónak adott interjújában.

A szakértő szerint most hasonló a helyzet, mint a szocializmusban: fordulatot kell végrehajtani, mert a jelenlegi tendencia hosszú távon nem viszi előrébb a magyar gazdaságot. Jelenleg az Európában zajló konjunktúra kedvez a hazai piacoknak, a baj az, hogy "a többi volt szocialista országhoz képest  mi még mindig hátrányban vagyunk" - véli Petsching Mária Zita, aki szerint a hazai gazdaság 3,8 százalékos növekedése csak a középmezőny aljára elegendő.

A konjunktúra mellett az európai uniós források, illetve azok a hazaáramló összegek is, amiket a külföldön dolgozó magyarok utalnak a családjaiknak hajtják fel az országot. Segít még a kedvező hitelkörnyezet is, vagyis lenne lehetőség fejleszteni a struktúrákat. Mert a szakértő szerint "ha ezek elmúlnak, akkor lepusztulva áll az a magyar gazdaság, amelyből egyre inkább kezdik a piacgazdasági törvényeket felszámolni".

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix3, 2018.02.05 10:33

@Marzipan:
Ja, tegyük hozzá, hogy közben 180 mrd $-ral nőtt a külső adósság...
Ami jelentősen emelte a GDP-t, ha az nem lett volna végig recesszióban lettünk volna.

Az akkor felszedett adósság visszahúzza a mai GDP-t...
Ha eszed lenne te is tudnád.
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2018.02.04 21:29

@pmksz:
ok..vegyük ki zitát..mi van helyette? mi van ellenében? miből fogunk jól élni? mi fog termelni? mitől fogjuk utolérni majd (legalább 2080-2150-ben) az osztrákokat, hogy kicsit demagóg is lehessek...(de már megelégednék a "repedtsarkú" szlovákok utolérésével is)
az oktatás jelentené a jövőt (ahogy ma a jelent leginkább az EU-s pénzek)..ezzel?? a 20. század közepén talán elment..(de akkor is csak elment, jó sosem volt)
szóval hogy?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2018.02.04 21:18

@tepsi: "El Qró és a maszop regnálása alatt"

2006 ban a magyar gdp/fő az usa 25% a volt
2016 ban a magyar gdp / fő az usa 21% a volt

2006 ban a magyar gdp/fő a német 31% a volt
2016ban a magyar gdp/fő a német 29% a volt

2006 ban a magyar gdp/fő az osztrák 28% a volt
2016 ban a magyar gdp/fő az osztrák 28% a volt


2006 ban a magyar gdp/fő a szlovák 89%a volt
2016 ban a magyar gdp/fő a szlovák 74% a volt

2006 ban a magyar gdp/fő a cseh 75% a volt
2016 ban a magyar gdp/fő a cseh 69% a volt

2006 ban a magyar gdp/fő a lengyel 126% a volt
2016 ban a magyar gdp/fő a lengyel 102% a volt

2006 ban a magyar gdp/fő a román 196% a volt
2016 ban a magyar gdp/fő a román 134% a volt
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.02.04 20:45

A gdp-re mutogatni ökörség, azt üres stadionok meg mutyikalandparkok építgetésével is fel lehet pörgetni (papíron), ahogy a mellékelt ábra mutatja. A valódi gond a magas adósság, magas elvonások, ennek megfelelően menekülő munkaerő, fenntarthatatlan nyugdíj- és szociális rendszer. Magyarul, a nyuggerek és segílyesek országa lettünk, Európa banánköztársasága, ahonnan már nemcsak a képzett, de a képzetlen munkavállalók is tömegesen menekülnek.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2018.02.04 20:21

"Lepusztulva áll majd a magyar gazdaság" - bajra figyelmeztet a szakértő

Úgy mint El Qró és a maszop regnálása alatt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html