Már van egy magyar koronavírus-fertőzött

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő délután bejelentette, hogy a Japánban korábban vesztegzár alá helyezett Diamond Princess luxushajón dolgozó egyik magyar állampolgár tesztje pozitív lett.
Szabó Zsuzsanna, 2020. február 24. hétfő, 15:31
Fotó: Getty Images

A japán protokoll szerint a pozitív teszttel rendelkező magyar állampolgárt a luxushajón karanténba helyezték, ahonnan 2-3 nap múlva átszállítják vagy egy kórházba vagy egy megfigyelőközpontba - mondta Menczer, aki azt is hozzátette, hogy a megfertőződött magyar egyébként jól van, nem lázas és nem köhög.

Őt ezt követően folyamatosan tesztelik, ha azok eredménye negatív, akkor a karantén két hét, ha pozitív, akkor pedig addig tartják karanténban, amíg szükséges - magyarázta az államtitkár.

A hajón tartózkodó másik két magyar viszont továbbra is jól van - tette hozzá. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a magyarokkal továbbra is kapcsolatban vannak.

A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló.

Olaszországba csak az utazzon, akinek muszáj!

Az államtitkár az olaszországi helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy öt tartomány érintett a koronavírus-járványban, ebből Lombardia és Veneto tartományok számítanak gócpontnak. A Külügyminisztérium azt kéri minden magyartól, hogy a két gócpontba csak akkor utazzon, ha halaszthatatlan dolga van, a többi területre pedig csak alapos megfontolás után.

Menczer szerint a milánói és római segítségkérő számra eddig hívást nem kaptak, ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy ezt a számot tényleg csak akkor hívják, ha baj van, síeléssel kapcsolatos kérdésekkel a megadott telefonszámot ne tárcsázzák, arra ott a call center.

Azt nem tudni, pontosan hány magyar van Olaszországban, mert a konzuli regisztráció lehetőségével alig élnek a magyarok.

Menczer újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy a budapesti és a debreceni repülőtér ellenőrzésén túl terveznek-e további szigorítást, az államtitkár azt felelte, egyelőre nem tud róla.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK