Megdöbbentő döntés született a Balatonnal kapcsolatban

A csütörtöki Magyar Közlönyben a kormány visszavonta a tavaly novemberben született és a Balaton, mint kiemelt üdülőkörzet 2020-ig tartó fejlesztéséről szóló határozatát. A visszavont határozatban összesen 310 milliárd forintnyi fejlesztés szerepel.
Napi.hu, 2016. július 7. csütörtök, 18:31
Fotó: Napi.hu

A mostani kormányhatározat a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról címet viseli, ennek utolsó mondata intézkedik a korábbi határozat - indoklás nélküli - visszavonásáról.

A most visszavont határozat több fejlesztési célcsoportot tartalmaz, megjelölve azt, hogy ezekre mennyi pénzt szán a kormány 2020 végéig uniós és hazai forrásból összesen. Így például turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd szerepel benne, ebből 3,5 milliárd jut kerékpárutak építésére és 2,5 milliárd a borutak kialakítására. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forint volt az előirányzat, ebből legnagyobb tétel a balatoni cégek versenyképességének a javítása, 6,2 milliárdból.

A Balaton vízminőségének a javítása 59,2 milliárd forinttal szerepelt a visszavont határozatban, legnagyobb tétele a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 35 milliárdból. A közlekedés 95,5 milliárdjába tartozott - egyebek mellett - a 710-es számú út (a leendő M8-as autópálya) Balatonkenese és az M7-es közötti elmaradt 3 kilométeres szakaszának a megépítése, autópálya csomóponttal 9 milliárdból továbbá az elektromos vasúti kör kiépítése és a központi forgalomirányítás megvalósítása a Balaton körül 25 milliárdért.

A kormány alapjaiban alakította át a turisztikai igazgatást. Új mamutszervezetet hozott létre és kormánybiztost nevezett ki a terület élére, akinek konkrét elképzelései vannak a balatoni régió fejlesztéséről.

Így a mostani visszavonás vélhetően technikai jellegű és lesz pénz a 2014-2020-as uniós ciklusban is a Balaton fejlesztésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.07.08 11:57

Dr Bienerth összeköti a Balcsit a Genfi tóval - erre kell a pénz.
Megjelenhetnek a Rolex, a Girard-Perregaux órak, a Brioni öltönyök...a Balcsi újra szép lesz, méltó réi nagy híréhez, száguldhatnak a vitorlások, a lenvászonba öltözött jólét uralhatja - a lángos meg mennyen a fenébe!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.07.08 11:24

@David Dakota: Sok mindent igergettek mar a sopredek fonokeid :)

Latom miutan kitiltottak es uj neven visszajottel, legalabb az ostoba bolsizasodat abbahagytad. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

David Dakota, 2016.07.08 11:18

El kellett volna olvasnia az ostoba újságírónak a Korm. határozatot, amelyben visszavonták a korábbit...

Azért vonták vissza, mert új fejlesztési program lesz, a turisztikai fejlesztésekre is kiterjedően.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html