Az államtitkár telefonon elmondta, a szociális tűzifa programra az ötezer lakosnál kisebb települések pályázhattak; a megemelt támogatásra a már nyertes pályázók számíthatnak, vagyis összesen 2255 település. (Kiderült, meddig marad a tél)

Ahol olcsóbban lehet hozzájutni szénhez, ott ennek megvásárlására is lehetőség van - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, mintegy négymilliárd forintot volt a támogatás összege, ezt emelték most meg egymilliárd forinttal; az önkormányzatoknak lehetőségük lesz arra, hogy jövő év februárjáig éljenek a támogatással.

Képünk forrása: Napi.hu/Szász Péter