Korábban az olimpiai pályázatot menedzselő Budapest 2024 Zrt. döntött úgy, hogy kerékpár-pályát épít a területre, holott korábban a Testvérhegy merült fel, mint lehetséges helyszín. A változtatás miatt a lakosság és a természetvédők is tiltakoztak, ám a döntéshozók akkor hajthatalannak bizonyultak.

Amikor azonban az UCI vezetőinek megmutatták a helyszínt, ők úgy gondolták, hogy vétek lenne egy ilyen szép természeti tájat megváltoztatni egy ­mountainbike-pálya kedvéért, amiről ráadásul egyelőre azt sem döntötték el, hogy ideiglenes vagy állandó létesítmény lenne - írja a lap.

"A hegyikerékpár-versenyek helyszínével kapcsolatos változást az UCI ajánlásai eredményezték. A helyszínek kiválasztásánál a szövetség erre vonatkozó észrevételei épültek be a helyszínjavaslatba, mindezek alapján az óbudai Testvérhegyet javasoljuk olimpiai helyszínnek, amit február elejéig kell elfogadnia a fővárosi közgyűlésnek" - válaszolta a Blikknek a Budapest 2024 Zrt.