Megszólalt az új miniszter: ez a baj a magyar cégekkel

Gondot okoz, hogy számos magyar tulajdonú cégnél nincs igény saját termékek fejlesztésére, pedig ha ez nem valósul meg, akkor hiába támogatják az innovációs folyamatot, az nem lesz sikeres - hangsúlyozta a Világgazdaságnak adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 24. csütörtök, 08:45

A teljes hozzáadott érték több mint 50 százalékát a munkavállalók 25 százalékát foglalkoztató multinacionális vállalatok állítják elő. Csak a maradék részét termelik meg a kis- és közepes magyar vállalkozások, amelyek a munkavállalók 75 százalékát alkalmazzák. A miniszter úgy látja: e tekintetben nem áll jól a gazdaság, nem eléggé hatékonyak a szereplői - írja az MTI.

Az interjúból kiderül az is, hogy hat egyetemi városban formálódik science park, melynek lényege, hogy a magyar vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységéhez szakmai támogatást nyújtanak az egyetemek. Palkovics László úgy véli: létre kell hozni olyan konstrukciókat, hogy egy egyetem, ha vállalati partnerrel dolgozik együtt, akkor úgy működhessen, mint egy kft., mert ha az egyetemnek be kell tartania például a közbeszerzési szabályokat, akkor mire megveszi az első eszközt, már lezárult a projekt. (Több közpénzt kell költeni az innovációra - javaslatok az EB-től.)

A miniszter azt is elmondta. hogy már szeptemberben megkezdődik az önvezető járművek tesztelése a zalaegerszegi pályán.

Szerinte el kell érni, hogy a szakgimnáziumok versenytársai legyenek a gimnáziumoknak. A felnőttképzésben bőven van tennivaló - hangsúlyozta -, az utóbbi években a résztvevők száma 6 százalék körül mozgott, amit szeretnének 25 százalékra emelni.

A kép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2018.05.24 10:04

"Szerinte el kell érni, hogy a szakgimnáziumok versenytársai legyenek a gimnáziumoknak."

Ha eddig nem sikerült összehozniuk, akkor most mégis hogyan képzeli, amikor már az oktatáspolitikának a közelében sincs ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html