Mi lesz a CEU-val?

Továbbra is Budapest marad a Közép-európai Egyetem (CEU) központja - mondta a Népszavának Enyedi Zsolt rektorhelyettes azokra a sajtóhírekre reagálva, melyek szerint a Soros György által alapított egyetem Bécsbe költözik át.
Domokos László, 2018. április 11. szerda, 10:45

A budapesti működést garantáló államközi szerződés aláírása ugyan még várat magára, de reméljük, az új kormány felállása után arra minél hamarabb sor kerül. Mi minden feltételt teljesítettünk, amivel megfelelünk az új törvényi előírásoknak, semmilyen okot nem látok a működési engedélyünk elutasítására - mondta a rektorhelyettes a napilapnak.

Magyarország és New York állam közötti megállapodás aláírásra várva az "asztalon hever". Enyedi úgy tudja, a magyar delegáltaknak semmi kifogásuk ellene, sőt kifejezetten jónak tartják a dokumentumot. Ennek ellenére a magyar kormány eddig tartózkodott az aláírástól  - igaz, a feltételek teljesítéséhez szükséges határidőt 2019. januárjáig kitolták, így az is elképzelhető, ameddig csak tudják, bizonytalan helyzetben tartják a "Soros-egyetemet".

A tanulni vágyókat nem tántorították el a történtek, a jelentkezők száma nem csökkent.

Azzal, hogy a CEU három kampuszú egyetemmé válik, még több diákot tudunk majd elérni. A tervek szerint a végleges bécsi kampusz 2022-től nyílik meg. Arra a kérdésre, hogy Bécs tekinthető-e mégis "menekülési útvonalnak" arra az esetre, ha a magyar kormány elutasítja a megállapodást, a rektorhelyettes úgy felelt: a bécsi campus alkalmas lenne a teljes egyetem befogadására, de jelenleg csak kiegészítő szerepet szánnak neki.

HOZZÁSZÓLÁSOK